szerda, december 31, 2008

Borcsa, a mi makrancos Katánk

Annak idején olyan hosszú út vezetett odáig, hogy Villő Villő Boróka névre hallgasson. Majd csak olyan 6 hetes korában esett le, amikor egyszer "leborcsáztam", hogy valójában ez a név nagyon mélyről jött. Engem a nagymamám borisozott-borcsázott kislány koromban, pedig a nevemnek ehhez semmi köze nem volt. Aztán lett nekem is egy Borcsám.

De Mamával ellentétben én akkor Borcsázom le kedves hangon Villőt, amikor valami huncutságot csinált. Márpedig ilyenből akad bőven. Villő nem hagyja magát. Tökéletesen érti, ha azt mondjuk neki valamire, hogy nem, integet is a kezével, hogy nem-nem, majd odanyúl, és megcsinálja. Nagy ritkán azért inkább szót fogad. Egy korábbi bejegyzésemben pedig írtam már kérlelhetetlenségéről, ha ételről van szó. Még 1 éves sincs, de ilyenkor magát megfeszítve kész hisztit vág le Borcsa.

De VillőBoró nem csak makrancos tud lenni. Hihetetlen egyéniség. Bólogatni is tud, ha hallja az "igen" szót, és gyakran ezt nagyon jól alkalmazza. Ügyesen próbál utánozni minket, ha táncolunk, integetünk, puszit adunk. És mostanság, mintha a hangsúlyunkat, hangsorokat is utánozná, amikor beszélünk 1-1 szó erejéig, persze ez még elég messze esik a beszédtől, de néha, 1-1 tudatos "ba", "ba-ba" már elhangzott.

És Villő nagyon ügyesen tud járni, most már önállóan, fogódzkodás nélkül, és akár fel is tud állni kapaszkodó híján is. Megismeri a rokonokat, ismerősöket, és vidáman közelít hozzájuk, és ami az egyik legnagyobb öröm, hogy szeret hozzánk bújni. Lányossága abban is megnyílvánul, hogy pár hete mint véres kardot szorongatva hordozza végig a lakásban 1-1 pelenkáját-rongyát, vagy megöleli babáját, és ha Bene engedi, tolja a babakocsiját.

kedd, december 30, 2008

Szenteste

Szenteste, vagyis már "szentreggel" nálunk elkezdődik a karácsony. Eddigi 3 éves hagyományként már 23-án feldíszítjük a karácsonyfát, és reggelre ott vár minket a meglepetés. Idén Benedek persze már inkább az ajándékokra volt kihegyezve, így azt is megkapta tőlünk reggel Villővel egyetemben.

Délelőtt aztán elmentem Mamáért, és ő is velünk ebédelt, majd délután hazavittük, és ott is várta a gyerekeket egy csillogó fa (ez utóbbi jobban tetszett nekik) és egy kis ajándék. Estig aztán itthon játszottunk, és élveztük az ünnepet.

Karácsonyi készülődés

Idén már Benedek nagyon várta a karácsonyt, hetekkel korábban elkezdtünk ajándékokat készíteni, képeslapokat rajzolni, aztán az ünnepek előtt aprósüteményt sütni. Még ha nem is mindig segített aktívan, mindig jelen volt, és figyelte az eseményeket. Amikor pedig eljött az ideje, örömmel adta oda az ajándékokat azoknak, akik kapták.
Persze neki is voltak kívánságai, amit elég nagy fejtörés volt moderálni, és közben neki is örömet szerezni, de azért összejött ez is.

Kisgömböc

Villőnek nem tudunk eleget enni adni. Ha ő ételt lát, eszi is, ameddig csak lehet. Ebben a kérdésben nem ismer nemet, vagy pardont, és óriási hisztiket tud levágni minden egyes falatért, ami nem bébiétel. Na persze, ha elég éhes, az is jöhet. Nem ritka hát, hogy ekkora pocakkal lébecol minden nehézség nélkül. (A kép az esti 2 deci tápszer megivása ELŐTT készült)

Technika

  • Nemrégen apa végre felszerelte az előszobába szánt fogast. Azt hitte, nagyon jó kis közös program lesz Benével, ehhez képest Villő volt az, aki igazán érdeklődött a téma iránt.
  • Úgy, ahogyan az alsó képen is látszik. Egyik nap lehoztam a padlásról az alig 20 éves 2 kazettás magnónkat, hogy hallgathassuk a betlehemes kazettát. A gyerekek úgy nézték a szerkezetet, mintha ufót látnának. Villő még a hangerő-szabályozó gombot is simán leszerelte róla.

Az első (és eddig egyetlen hó)

Villő csak az ablakon át nézte, de így is érdeklődött az apró fehér pettyek iránt. Én reggel nem is tudtam, hogy az alkalomhoz öltöztettem. Benedek viszont apjával hazafele gyúrt néhány hógolyót. Már évek óta téma, hogy karácsonyra szánkót vennénk, de szegény gyerekek elég nehezen tudnák értékelni a szánkót hó nélkül. :(

hétfő, december 15, 2008

Benedekről még...

Annyian érdeklődnek mindig Benedek hogyléte és haladása felől, gondoltam, megérdemel a téma egy hosszabb bejegyzést. Már csak azért is, mert még a műtétről szóló bejegyzésem óta tartozok egy kis kórtörténettel.

Nyáron Bakonyoszlopon voltunk családos héten, amikor egy óvodai fejlesztőpedagógus ismerősünk óvatosan megemlítette, hogy lehet, hogy Benedeket meg kéne néznie egy szakembernek, mert ő lát egy kis lemaradást a beszédfejlődésében és a mozgáskoordinációjában is. Hát ugye nem kell mondani, mennyire kétségbe estünk, megijedtünk, és értetlenkedtünk. Addig szándékosan nem hasonlítgattam Benét a kortársaihoz. Mert volt, amiben ügyesebb volt, és persze volt, amiben nem. Én ezt valahogyan egyensúlyban éreztem. De tény, hogy Benedek elkezdett beszélni 1 éves korában, én azt hittem, fél év, és máris csacsogni fog, de helyette csak 1-2 szót használt, és halandzsázott, sőt, még azt se mondta, amit addig. Aztán azért hónapról hónapra kicsit ügyesebben tudta megértetni magát, és hittem a "szakembereknek" hogy ez így van jól. De ezen a nyáron Bene már majdnem 3 éves volt, és éppenhogy elkezdett 2 szavas mondatokat mondani, azt is elég rosszul artikulálva, gyakorlatilag csak magánhangzókat és néhány mássalahangzót használva.

Így hát kerestünk egy fejlesztőpedagógust, ami nyár közepén ugye nehézkes, hiszen a nevelési tanácsadók zárva vannak. De rátaláltunk Juditra, aki felmérte Benedeket, megerősítette az ismerősünk diagnózisát, és elkezdett Benével foglalkozni. Nekem ez elég misztikusnak tűnt, hiszen ugyanazokat játszották, mint amit én is játszottam Benével, csak azért láthatóan a 60 perces intenzív foglalkozás jól fel volt építve, és kidolgozva. Judit annyit tudott mondani a dolgok okáról, hogy valamikor, amikor a nagymozgásnak és a beszédfejlődésnek volt az ideje, Benedek inkább leült, és a kezével ügyeskedett, babrált, mert ebben viszont nagyon ügyes. Nézegettem a feljegyzéseimet Benéről, és abból is kiderült, hogy 15-18 hónapos kora között Benedek elkezdett legózni és a kedvenc elfoglaltsága a perselybe aprópénz dobálása volt, miközben a beszédfejlődése leállt. Persze ettől még az OK nem derült ki, de legalább segített ez a tény abban, hogy ne magamat hibáztassam, hogy én hagytam ki valamit, én nem csináltam valamit jól.

Judit azt is ajánlotta, hogy azért menjünk el egy hallásvizsgálatra, mert ha logopédushoz fogunk kerülni, ő is biztosan kérni fogja, a beszéd fejlődésének esetleg hallásprobléma is lehet akadálya. Így aztán elkezdődött kálváriánk a Madarász kórház fül-orr-gégészetén. Először 1-1 nagy zsírcsomót kellett eltávolítani Bene füléből, majd ezután lehetett egyáltalán megnézni a dobhártyát, aminek állapotából a doktornő arra következtetett, hogy a jobb fülében elhúzódó, hosszan fennálló savós fülgyulladás van, ami egy elég makacs és alattomos gyulladás, nem okoz fájdalmat, lázat, ellenben füldugulást, hallásromlást, és koordinációs zavart igen. A terápia a következő sorrendben zajlik ilyenkor: antibiotikum, ha ez nem hat, fülszúrás, ha ez nem oldja meg véglegesen a problémát (vagyis a fül újra feltöltődik folyadékkal), akkor orrmandulaműtét és a fülbe tubus behelyezése a tisztulás érdekében. Az antibiotikum nem hatott. Ekkor mi még kértünk egy kis türelmet, próbáltunk alternatív terápia után nézni, elmentünk egy homeopátiás orvoshoz, aki alkati és tüneti szereket adott nekünk, 3 hét múlva azonban semmi javulás nem volt, sőt, Bene elkezdte fájlalni a bal fülét is. Az is begyulladt. Így mentünk vissza a fülészetre, és ekkor már én kértem a fülszúrást. Szegénynek mindkét fülét felszúrtál, majd megszakadt a szívem. DE 1 hét múlva a jobb füle ugyanolyan képet mutatott, mint előtte, így a doktornő a műtétet javasolta, és a Bethesda kórházat ajánlotta. Innen a történet orvosi része már ismerős. Október végén műtét. Gyors felépülés, 1 hetes váladékozás a jobb fülből, antibiotikum és egyelőre tünetmentesség. Amihez azért hozzátartozik, hogy a december eleji kontrollon sajnos a jobb fülből már kilógott a tubus, vagyis kilökődött, és a doki ki is szedte onnan.

Na és az is hozzá tartozik, hogy mind a logopédus, mind a fülészorvos kért még egy hallásvizsgálatot, amit egy 3 éves, eddig kicsit rossz szövegértésű és ezért bonyolult, összetett utasításokat végrehajtani nem tudó kisfiúval elég nehéz megcsinálni. Egy próbálkozáson már túl vagyunk, januárban megyünk még a Heim Pál kórházban, mert a Hallássérültek Vizsgálóbizottsága, vagy micsoda azt ajánlotta, ide menjünk, itt játékosan, életkornak megfelelő módszerrel mérik a hallást. (sajnos az egyszerű thympanometriás műszeres vizsgálat kizárt, mert a tubus miatt nem tud dobüregi nyomást mérni - bár a jobb fülben ugye már nincs tubus). Egy szó mint száz, még van aggodalom bennünk, bár Benedek néha meglepően halk, és nem neki szánt mondatokra is reagál, de mégis, ott a félelem, hogy a hosszú gyulladás maradandó hallásromlást okozott, ami pedig csak újabb orvosi beavatkozásokkal javítható, és reméljük, hogy egyáltalán javítható!

Mindeközben Benedek elkezdte az óvodát, a fülmizériák által okozott kényszerszünetektől eltekintve lelkesen jár is oda, sőt, az óvó nénik is nagyon szeretik, és pártfogásukba vették. Pedig, papírforma szerint még nem is kéne bevenniük, mert az elmúlt hétig sajnos a nagydolgokat nem a megfelelő helyre végezte, az óvó nénik mégis azt mondták, hogy menjen Benedek, mert neki erre nagyon nagy szüksége van. Elkezdett vele a logopédus is foglalkozni, és az óvó nénik nap-mint-nap dicsérik Benét, hogy milyen ügyes, és milyen okos, és milyen szuper lesz, amikor már érteni is fogják, amit mond, de azért így is egyre jobb a helyzet. Egyszerűen nem tudok elég hálás lenni Istennek, hogy ebbe az óvodába vezetett minket, hogy Benének pont ez a 2 óvónéni jutott, hogy ilyen helye van, és ilyen nagy segítséget és támogatást, elfogadást kapunk.

És nem tudok elég hálás lenni a barátainkért sem, akik folyamatosan számon Benét, érdeklődnek, ha kell segítenek, biztatnak, megerősítenek, és egyszerűen csak velünk vannak. Még mindig nem tudjuk mikor és mi lesz ennek a történetnek a vége. De Egyszer vége lesz, és biztos vagyok benne, hogy mindez a javunkra van.

Na és azért Benedek hétről hétre ügyesebben beszél, összetett mondatokat használ, múlt időt, jövő időt, olyan szavakat, mind a szerintem, sajnos, valami. És játszik, mini szerepekbe bújik, együttműködik, és imádja a gondolkodtató "feladatokat", játékokat, amiket Judit is hoz hétről-hétre.

Hát így állunk. Nem mondom, hogy ez az egész nem derülhetett volna ki azon a bizonyos télen, amikor 4 hónapos orrdugulás és nátha után a gyermekorvosnak megemlítettem, hogy nekem is gond volt az orrmandulámmal... De ő akkor azt mondta, ilyen pici korban ezzel még nem kell foglalkozni, ha nincs más tünet. Na persze, azt meg ugye meg se nézette, hogy van-e más tünet. De mindegy. Most már itt vagyunk, ez történt, és ebből indulunk tovább.

szombat, november 22, 2008

Tessék, itt van!

Minap Benedekkel bukfencezni kellett újra és újra. Egy idő után mennünk kellett már, ezért mondtam neki, hogy ez lesz az utolsó. Jó, mondta, de persze utána is szeretett volna még bukfencezni, ezért mondtam neki: "Nincs több, elfogyott!" Benus erre fogta magát, elment a szoba ajtajáig, ott úgy csinált, mint aki kivesz a kezével valamit, majd odahozta hozzám, és beletette a kezembe, hogy itt van. Hát meg kellett zabálni. Persze, így már volt még egy bukfencünk! :)

hétfő, november 17, 2008

Családi anekdotakincs

Lassan itt lenne az ideje jegyzettömbbel közlekedni Bene mellett. Olyan sokszor mond, vagy csinál olyat, amit legszívesebben azonnal videóra vennék, leírnék, megörökítenék valahogyan. Aztán rohannak az órák, napok, és szégyen, de a legtöbbet elfelejtem.
De most azért leírok néhány nagyon kedveset:
Reggelente, ha apja fürdik, ő is közli. "Én is!" És bár máskor nem nagyon vetkőzik szívesen, sőt egyáltalán nem, ilyenkor hihetetlen gyorsasággal vet le magáról pizsamát, pelenkát, zoknit, és veti be magát szó szerint a habok közé.
Nagyon ügyesen szerel, és ilyenkor, ha például csavarozni kell, nyög, és mondja "Naaaon nehész!" Imádjuk, ahogyan ezt mondja. Ezt mondja akkor is, ha cipel valamit.
Villővel elég "érdekes" a viszonya, de mostanában nagyon szereti, ha apja a nyakába teszi, és ő meg "cipeli", persze szigorú felügyelettel. :)
És néhány gyerekszáj:
"Veszünk másikat!" Bármit, ha az elfogyott. Legutóbb ezt mondta arra is, hogy neki az egyik lábán van, a másikon nincs anyajegye. Amikor mondtam, hogy ezt nem lehet, akkor közölte: "Később!" Ez a másik, amivel meg tudja oldani a problémákat.
És a mai volt a csúcs: Vásárolni voltunk, és utána be akart menni egy másik boltba is. Mondtam, hogy ma már nem megyünk, anyának nincs több pénze:
"Veszünk másik pénz!"
"De azt nem lehet, ahhoz is pénz kell!" "Apának van pénze!" Na, erre varrjak gombot!
És egy meglepő mondata a hétvégéről. Olvastuk Anna és Petit, éppen a nyaralós történetet. Győző mondta neki, hogy mi is voltunk nyáron a Balatonnál, és fürödtünk benne. Erre Bene egy másik emléket vett elő a tarsolyából, amire mi nem is gondoltunk, szeptember elején lementünk Nóriékkal Földvárra, egy hétvégére. Győző nem is tudott velünk jönni, és bementünk csónakkal a vízbe. Bene addig nyúlkált a vízbe, míg egyszer csak belecsúszott, ráadásul ott már nem is ért le a lába. Egy szempillantás alatt átfordult a víz alatt, és a kezével kapálózott, így 10 mp-be sem tellett megtalálni. Akkor sírt, de azért viszonylag hamar megnyugodott, és utána is hajlandó volt még fürdeni. Azóta soha nem említette ezt az epizódott, de most: "Beleestem a csónakból a vízbe!" Hihetetlen, hogy mi mindenre emlékezhet már, amiket mi nem is sejtünk.

Almabál

Az oviban almabál volt, ahol mindenki pirosba öltözött, és Aletta jóvoltából az ismerős gyerekek még alma-fejdíszt is kaptak. A Papp gyerekek azonban inkább arról voltak felismerhetők, hogy megszállták a sok finom almás-sütivel megterített asztalt.

Elaludt

Bement a szobába aludni. Közben felkelt, hogy mégsem, de ki már nem ért. :)

Életképek

Nos, azért sokszor inkább itthon töltjük az időnket. Nemrég Győző pár nap szabadságot vett ki, és ezt kihasználva sokat játszottunk, és mulattunk. És ahogyan a képek mutatják, nem foglalkoztunk a rendrakással és egyéb huncutságokkal. :)

Állatkert

Kihasználva a novemberben is szép őszi időt, elmentünk Bencéékkel az állatkertbe. Elég hamar a játszótéren kötöttünk ki, ahol mindenki kedvére tombolhatott. És Villő is kibontakoztathatta majomképességeit. Közben készült néhány nagyon kedves kép Bencéről és Benéről, ahogyan egymásra hangolódtak. Igazán jó volt őket nézni, pedig még nem tudnak olyan gördülékenyen beszélgetni, vagy hosszasan együtt játszani, mégis alakul a dolog! És persze azért készült még néhány kép "csak úgy". Egyébként Bene most már abban a korban van, amikor sokkal többet megél a látottakból, és visszajelzést is ad. Gyakorlatilag 11-4 ig barangoltunk a parkban, nézegettük az állatokat.

Nézd, anya, csokis lett!

Nagy örömömre Benedek megszerette a nutellát. Igaz, így nekem sokkal kevesebb jut!

Dobogókő

Idén valahogyan jobban sikerül beosztanunk a hétvégéinket, és persze az autó is sokkal mobilisabbá és spontánabbá tudja tenni az életünket. Így többször is kisebb-nagyobb kirándulásokat tettünk. Például egy szép októberi napon Dobogókőt hódítottuk meg. Na, azért van még mit gyakorolni, és edzeni a kirándulási technikánkon. Az egy dolog, hogy Villő már nem fér bele a kenguruba, babakocsival meg ugye nem minden turistaútvonal járható, de hogy Benedek sokszor egy lépést sem hajlandó gyalog menni... Na, hát ezen már tudni kell segíteni! (Egyébként a "szedjünk leveleket, és majd bevisszük az óvodába, és ragasztotok belőle képeket" felkiáltás néha bevált! :))

csütörtök, október 30, 2008

Benedek a HŐS

A Képen ugyan nem Benedek látható, de minden valószínűséggel őt is így műtötték tegnap a Bethesda kórház fül-orr-gégészeti osztályán. Ma már itthon is vagyunk "lábadozunk", ami azt jelenti, hogy Bene nagyon is jól van. Egyelőre kettesben vagyok vele, mert anyu elvállalta 3 napra Villőt, hogy teljes erőbedobással Benedekezhessek. Mit is csináltak? Kivették Bene orrmanduláját, és mindkét fülbe tubust ültettek a dobhártyába, ami segíti a fülkürt szellőzését, és így a későbbi begyulladásokat megelőzi, a régebbieket meg kitisztítja. Hogy miért került erre sor? Nos az egy másik, hosszabb bejegyzés lesz majd. Bene egy hős volt. nagyon gyorsan regenerálódott lelkileg és testileg is, és úgy néz ki, alig emlékszik valamire. Mielőtt elvitték, kapott egy bódító orrcseppet, ettől kezesbárány lett és vigyorgott. Szépen elvitte a műtősfiú, onnantól nem tudom, mi volt vele, már csak akkor hozták vissza, amikor fölébredt, akkor elég zaklatott volt, ki akarta venni a branült, nyűgös volt, valószínűleg azért, mert ébresztették, nem pedig magától ébredt. DE mivel ő volt az első, muszáj volt gyorsan haladni. Jól gyógyult a seb, nem vérzett be, nem is kellett tamponálni. A fülébe is betették a tubust, amiatt majd rendszeresen látogatni kell a fülészt, és azt mondta, megvárják, amíg spontán kilökődik a tubus, ha meg nem, maximum 1 év múlva kiveszik. Egyelőre még jöhet genny a füléből, ami volt is benne, és le is szívták műtét közben. Délután már nagyon virgonc volt, nézelődött, szaladgált volna, játszott a többi kisfiúval. Amikor az első sírásból megnyugodott, próbált aludni, de csak pihennie sikerült. De egyszer csak felült az ágyban, és vidáman beszélgetni kezdett. Amikor felhívtuk Győzőt, azt mondta neki a telefonban, hogy "felébredtem". Délután meg elég nyűgös volt, valószínűleg az éhség, és némi fájdalom és fáradtság miatt. Kapott fájdalomcsillapító kúpot, amit később úgy kommentált apjának: "meggyógyultam". Nagyon otthonosan közlekedett a kórházban, csak este lábadt könnybe a szeme, hogy menjünk haza, de mivel ott voltam vele, nem volt ez sem olyan komoly. Este szerencsére könnyen elaludt, csak éjszaka kelt fel egyszer, akkor nem nagyon tudott visszaaludni, de az sem volt nagy probléma. Reggel aztán fél 6kor felvertek minket, lázmérés, felkelés, evés, vizit, és 8-kor már meg is kaptuk a zárójelentést, és jöhettünk haza. 8-10 nap a lábadozás, addig itthon kell lenni, de szigorú szobafogság csak 2 napig van, nagyjából óvatosan, de mindent ehet, és valószínűleg fájdalmai sem sokáig lesznek. Nekem elvileg egy széken kellett volna aludni, de a nővérrel végül megbeszéltük, hogy akinek nagy ágyban alszik a gyereke, az ráborulhat mellé, akinek meg rácsos ágyban, mint Bene, letehettünk egy polifoamot, és azon aludhattunk. Ez utóbbi amúgy tilos. Röhej, mert ok, hogy jogom van ott lenni, és az is ok, hogy ők nem tudnak ehhez semmit sem biztosítani, de akkor legalább ne kelljen rosszul éreznem magam, ha lefekszem magamtól a földre... Mindegy, 1 éjszaka volt, túléltük. Nagyon örülök, hogy csak egy mandulaműtét volt, mert a garatmandulásokat láttuk, mennyire szenvednek, ők szinte egész nap aludtak (valószínűleg mélyebben is voltak altatva) alig tudtak nyelni, aki meg igen, az általában hányt is. De ma reggel végül ők is hazajöhettek, és mára már jobban is voltak. DE az ő lábadozásuk nem lesz olyan könnyű szerintem.

kedd, október 14, 2008

Idill

Nagyon szeretem ezt a 2 képet. Villő néha ellágyul, és nem akar állandóan valahova mászni, hanem csak nézelődik. És nagy ritkán megférnek egymás mellett minden vita nélkül. Pl ebben a nagy hintában. :)
Posted by Picasa

Sárával

Sára itt lakik a házban, és anyukája épp szakvizsgájára készült, amikor Sára többször is meglátogatott minket. Érdemes egy pillantást vetni a második képre, mivel is játszik a két kislány. :)

Öböl XI, Kopaszi gát

Hétvégén Győzőék cége családi napot rendezett a Lágymányosi híd budai lábánál a Kopaszi gáton. Fogalmam nem volt, hova megyünk, de a belépéskor lenyűgözött a terep. Egy Duna-öböl lett gyönyörűen parkosítva, füvesítve, épületekkel ellátva. A medret kikotorták, kitakarították, a partra sódert, homokot és nagy köveket tettek felváltva, az öreg, régi odvas fákat meghagyták, sőt fészkeket telepítettek. Az épületek alacsonyak, beleolvadnak a környezetbe, és ráadásul modern-skandináv stílusúak. Az építkezésnek még nincs vége, lesz itt még ezer irodaház, szálloda, és miegymás is a budafoki út felé, de ez már engem kevésbé érdekel. Ami itt viszont most mindenki számára elérhető és élvezhető, az egyszerűen leírhatatlan. Ha egy kicsivel kevesebb fűzfa borulna a Dunára, helyette nyírfák és fenyőfák nőnének, egy az egyben Finnországban érezném magam. Azért így is tudtam élvezni a puha, zöld gyepet, amit gyeptéglákból raktak ki, és folyamatosan öntöznek alulról, a kisebb nagyobb virág és bokorágyásokat, és a különböző formájú.ú-hangulatú épületeket. Egyelőre 1 büfé és 1 gyerekbarát étterem üzemel, egy kis játszótérrel az oldalában. DE ennél több nem is kéne, mivel itt aztán lehet biciklizni, babakocsit tolni, görkorizni, motorozni, vagycsak andalogni. Az öböl elején egy hajóállomás is épült, remélem, ez azt jelenti, hogy ide majd hajóval is el lehet jutni. Rögtön beindult a fantáziám, és hirtelen gazdag befektetővé váltam, aki hasonló élvezhető, kultúrált és modern csodát varázsol a szégyenletesen kinéző Népszigetből is. A képek 4 óra után készültek, így elég szürkék, de azért a lényeg átjön.

Pancsi

Amióta Villő stabilan ül, együtt fürdik Benével a nagy kádban, de ez sem a legoptimálisabb megoldás, mivel a 2 gyerek még igencsak kétféleképpen képzeli el az esti fürdést. Így sokszor inkább egymás után fürdenek, így mindkettővel tudunk fürdeni, pancsolni.

csütörtök, szeptember 18, 2008

A modell

Villőből fotómodell lett egy délelőtt erejéig. Szerencsére könnyű dolgunk volt vele, leszámítva azt, hogy folyton elmászott. De így is remek műtermi képek készültek róla!
Posted by Picasa
Posted by Picasa
Posted by Picasa
Posted by Picasa
Posted by Picasa