csütörtök, december 31, 2009

Áldott Karácsony

Nehéz lenne összeszedni, milyen is volt az idei karácsony, de az első szó, ami főleg 24-ről eszembe jut, az az áldott. Nálunk már reggel itt áll díszben a fa, alatta az ajándékok. A gyerekek őszintén örültek neki. És mi is nekik. Ajándékbontás, és játék után gyors és egyszerű ebéd következett, majd irány a pestújhelyi gyülekezet, és Laci bácsi, ahol a karácsonyi családi alkalom következett. Hihetetlen élmény volt, ahogyan kis ovisoktól kezdve nagy konfirmandusokig mondták az igéket, verseket, és igazi karácsonyi hangulatot hoztak nekünk a gyerekek. Ilyen kell mindig. :) Hazafele még megnéztük a város karácsonyi fényeit, és itthon már csak jászottunk, pihentünk. A következő 2 nap a nagyobb családi ünneplések jegyében telt. Mivel a mi gyerekeink a legkisebbek, persze elárasztották őket ajándékokkal amit ők nagyon is élveztek. :)

A 2 ünnep között is ünnepelgettünk, pihentünk, és én elkezdtem készülődni is. Így már nem olyan félelmetes, hogyan is készülök el 18-ig az anyaggal, mert látom, hogy menni fog. Ez egy kicsit oldotta a stresszt és a szorongást bennem, de lássuk be, ez már igazán csak akkor fog feloldódni, ha végre belerázódom a munkába ténylegesen. Addig még ott vannak az aggódó kérdőjelek, és az állandó biztatás, hogy menni fog azért...

Szilveszterre Polliékhoz mentünk Mányra. Nagyon családias volt, a gyerekek is nagyon élvezték, és mi is jókat tudtunk beszélgetni. Alig akartunk hazajönni, de azért már mindenkire ráfért egy kis pihenés. :)

hétfő, december 14, 2009

Haladok!

Végre meg tudom mutatni, mi mindennel készültem már el. És ez még nem is minden!

Egy csomag már el is repült Finnországba.

Készült néhány szaloncukor a fára. Vagy valakinek a fája alá. :)

Ehhez harmonizáló díszek is készülnek még. Nem tudok betelni ezzel a piros anyaggal. Még a piros-fehér verziót nem is próbáltam, de fogom!!!

Aztán készült még ez, párjával együtt még utolsó simításokra várnak, aztán már csak gazdáikra.

Na meg ezek is készen vannak. Erről többet nem mondhatok. Poháralátétek. :)

És Alettáéknak is készültem valamivel: A piros háromszög magáért beszél, a poháralátétek még némi applikációt igényelnek. Mostanában mindig délelőtt szaladok be Alettához, és ő kávézik, én meg teázom. Hogy munka mellett ez hogyan alakul, még nem tudom, de azért a kellékek meglesznek. :)

Az óvó nénik is kapnak apróságokat. A mézeskalácsok mellett a 2 óvó néni és a dadus sünis (süni csoport) poháralátétet is kapnak. :)

Sógoromék kapnak egy távirányító tartót. Hasonló a miénkhez, csak ez nem hímzett applikációval készül. :) A művet látva unokatesóm is beindult, és közölte, neki ilyen zsebes sminktartó kell, de azon 3 hímzés legyen: 1 kockásfülü nyúl, 1 boribon és 1 kisvakond. Február 20-ig fel van adva a lecke. :)

És a végére hagytam mostani legnagyobb büszkeségeimet. A gyerekszobába vettünk új függönynek valót, és ahogyan azt varrtam, megihletődtem a sok szép anyagtól, és lett belőle nekem egy táska, hogy majd tanításhoz tudjam mibe cipelni a könyveket, füzeteket, dolgozatokat, és ha már ott ültem, akkor gyorsan csináltam egy szatyrot Villőnek, és hát, Benedek sem maradhatott ki, ő is kapott egy fiúsabb darabot.

Ezzel most sok mindent bepótoltam, még ha nem is a legjobb minőségben. Most már csak horgolásaim bemutatása marad hátra, de azokhoz még felsorakozik néhány darab a héten.

(A képek persze mobilosak, és még beforgatni sem tudom mindet, fogalmam sincs miért így tölti fel a blog, a gépen jól állnak. De hát ez nem is egy igazi kézimunkás blog, ezért remélem, mindenki elnézi ezt nekem. :))

Advent

Azt hiszem, eddigi életünk, pláne családi életünk legmeghittebb adventjében járunk. Nem történik semmi különös, és újszerű. Sütögetünk, pihenünk, készülődünk, vagy még azt sem. De a gyerekek kezdik érteni és élvezni a várakozást. A vasárnapi gyertyagyújtásokat bibliaolvasás kíséri, és Benedek abszolút érti és befogadja, amit hall. Pedig nem könnyű a szöveg. Mi több, visszaadja. Ráadásul az ovis hittant tartó Pestújhelyi lelkész, Laci bácsi megkért minket, hogy a 24-i délután istentiszteleten Bene mondja az első mondatot: "Mert úgy szerette Isten a világot...." Bene elsőre megjegyezte, és el is vállalta. Azt persze nem tudom, hogy a kis pöszeségével ki mit fog ebből érteni, de reméljük, a hívek nem most fogják elsőre hallani ezt a mondatot. :) Számunkra egy teljesen új dolog ez. Szenteste délutánján pasaréten amúgy sem szokás templomi alkalmat tartani, de hogy még a saját gyerekünk szerepeljen egy családi alkalmon. Nagyon lelkesek és meghatottak vagyunk ettől. És persze várjuk! Egyébként azért ugye sütögetünk, és a gyerekek festegetnek, meg ilyesmi. :)

kedd, december 08, 2009

Tele a ... (nem a hócipőm, a másik!)

Hát, már ugye régóta tudom, hogy előbb utóbb eljön a pillanat, amikor munkába állok. Igazából eddig az utóbbra készültem. Gondoltam, itt ez a szép december, mi lenne, ha készülődnék karácsonyra, nagyokat pihennék, olvasnék, stb. Aztán, az új évben szépen előveszem a sok összegyűlt könyvet, tankönyvet, letölthető anyagokat, és készülök. Ugyan tanítani ebben a félévben nem fogok, de mégis, készülök, amíg lehet. Mert majd áprilistól már bejárok dolgozni, visszaszokok egy iskola életébe, még ha igazából nem is tanítok, de mégis. Milyen lassú víz partot most dolog ez, nem? Álomszerű. Az. Volt.

Múlt héten ugyanis kaptam egy telefont az igazgatótól, hogy mi lenne, ha én akkor januártól visszaállnék teljesen, konkrétan átvenném egy kolléganő 15 történelem óráját, és még ki tudja mit. Mert az illető elmegy, legkésőbb a félév végén. És jó lenne, ha zökkenőmentesen lehetne megoldani ezt. Persze, mondhattam volna nemet. Csak sajnos az nem én vagyok. Nem mondtam nemet. Igent mondtam. Tegnap aztán megkaptam az órarendet, és a beosztást. Még az a szerencse, hogy összesen ugyan 5 osztályban tanítok, de ez csak 2 évfolyam anyagát jelenti. Viszont 2 hét felkészülési időm van, mert legyünk reálisak, most, karácsony előtt már csak beparáztatni tudom majd magam, hogy te jó ég, ezt majd hogyan mondjam el, milyen feladatot adjak, stb... Az órarendem sajnos elég laza, vannak nagy lyukak benne, de most kivételesen ez nem olyan szörnyű, ha belegondolok, még ott helyben is fogok tudni készülni. Azért az ugye nem hátrány.

Alapvetően én nem vagyok olyan ijedős, és tudom, hogy tudom a törit, még ha át is kell ismételni, és tudom, hogy el tudom magyarázni, és ha kell, meg tudom tanítani, ha meg a gyerek nem tudja majd, az nem az én hibám lesz. DE lássuk be, most még jobban izgulok, mint az egyetemről frissen kilépve. Akkor ugyanis friss volt a tudás is. Mögöttem x szigorlat, előadás, gyakorlat. Többet tudtam. Az itthon töltött 4 év sok készséget erősített bennem, de ezek közül egyiknek sincs köze a történelem anyag tudásához. A memóriám pedig határozottan romlott. Bár ezt lehet, hogy nem a gyerekekre kell fogni, hanem hajlott koromra. :)

Úgyhogy nekem most tele a gatyám. 2 hónap múlva meg attól tartok a hócipőm lesz tele. :) És akkor most nem is említem azt a parámat, hogy a saját pulyáimat hogyan fogjuk eljuttatni az oviba/bölcsibe, úgy, hogy én 3/4 8-ra beérjek majd a suliba heti 3 napon. (A többin elég 10-re, hallelujah!)

csütörtök, december 03, 2009

Halasztás

Bene műtétjét el kellett halasztani. Szegénykém bekapott pénteken valami vírust. Eléggé lerongyolt állapotban volt pénteken, még az is kérdéses volt számomra, hogy el tudom-e vinni az orvoshoz, vagy inkább hívjam ki a dokinőt. Végül elmentünk. Azt mondta, adenovírus, 4-5 napig magas lázzal jár. Bene másnapra úgy ébredt, mint aki soha nem volt beteg, de azért folyt az orra, és csúnyán hurutosan köhögött. Aztán hétfő estére egy rövid időre megint felment a láza (Benénél ez gyakorlatilag csak hőemelkedés, de ahogyan én is, ő is nagyon kikészül már ettől is), ami aztán spontán elmúlt. Másnap az anesztezes az előzmények és a vizsgálat fényében nem vállalta a szerdai altatást. Szerdán ezt a füldoki is megerősítette. Így 2 hét várakozás. A doki jónak vélte, ha Bene addig itthon marad. Mi nem. Bene sem. Most kockáztatunk 1 hét ovit, és persze kapjuk ennek áldásait a logopédiától kezdve a foglalkozásokon át a megőrzésig. :) Aztán jövő csütörtöktől megint itthon tartom, és reménykedünk, hogy 16-án meg tudják műteni. A karácsonyi alkalomra még be is tudunk így menni.
Villő meggyógyult. Ez jó hír, kicsit aggódtam, hogy neki is olyan fül-orr-gégészeti problémája lesz, amiből aztán nincs kiút. Most még volt. :) Azért hazafele, a szép napos időt és Győző szabadságát kihasználva elmentünk a ligetbe a játszótérre. :)

szerda, november 25, 2009

Ki érti ezt?

Én nem értem a gyerekeimet. Ki érti a sajátjait, nem tudom. Hogy lehet, hogy mindkettőnek úgy vannak felső légúti szövődményei, hogy észre sem vesszük. Ok-ok, Benét már kiszúrjuk, ha rosszul hall, ha bedugul a füle ismét a savótól, stb. Sínen vagyunk, azt hisszük, és sikerült továbblépni, egy gasztro kivizsgálás felé (majd februárban), hogy kiderítsék, nem reflux, vagy allergia okozza-e az állandó hurutot. Amikor ezt említettem a sebész-fülész dokinak, csak annyit mondott: "igen létezik ilyen összefüggés." Na de könyörgöm, nem lehetett volna erre már valakinek felhívni a figyelmünket? Miért kell szakorvosról szakorvosra járnunk, mert mindegyik mond 1-1 infót, de teljes képet alig? (vagy az meg nem műt, és praktikusan ezért utána nem is kontrollál)

Na, hétfőn lementünk, Bene műtétje előtti kontroll. Vittem Villőt is, másfél hónapja volt utoljára fülészeten, és azóta is taknyos szinte állandóan, a bölcsiben is nyaggattak már. Erre kiderül, hogy arcüreggyulladása van!!! Hogy a túróba nem fáj, nem lázas???

Én nem értem a gyerekeimet.

csütörtök, november 19, 2009

aranyköpések és készülődés

Az én gyermekeim csacsognak ám. Kár, hogy nem tisztán, de ez most részletkérdés. Villő kiejtése meglepően hasonlít Benéére, naívan azt remélem, csak azért, mert ebben is a bátyját utánozza. :)

Szóval csacsognak, és Villő tanul. Pl. azt, hogy "csúnya vagy!" Ezt nagyon érthetően, és sajnos adekvátan használja. A tegnapi napon viszont még viccesen is: A bátyja megpróbálta kitúrni Villőt az apjuk öléből. Villő közölte: "csúnya vagy!", majd megölelte és kijelentette: "Szeretem!" Hát én meg őket szeretem!

Benusék az oviban valami karácsonyi meglepetésre készülnek. Amit nem szabad nekünk elmondani. Kedden is ezzel fogadott, hogy nem mondhatja el, hogy mit tanultak, mert meglepetés. Mondtam jó. Nem faggattam. Erre elkezdte mesélni, hogy csak azt mondhatja el, ami nem meglepetés. És az mi? mit csináltatok? Aztán elárulta, amit nem kéne: "csinálunk egy dobot ajándékba!" Igen, ez lesz a meglepetés, egy dob? - kérdeztem. "Nem, ezt nem azért mondtam el, hogy visszamondd! Csak vicceltem!" Próbált ő visszakozni. :)

Én közben készülök. Készülök lelkileg, mert megyek vissza dolgozni. Voltam már bent a munkahelyemen, beszélünk a részletekről, és kezdem elővenni a könyveket, beleásni magam a történelem világába. Mert 5 év, az sok idő, a tudás, főleg a részletek terén megkopik. Készülnék a karácsonyra is. De nagyon lassan haladok. Sok tervet le kellett egyszerűsítenem, mert nincs minden ajándékra több napom, csak pár órám. És talán ez az utolsó évem, hogy minden ajándékot kézzel készíthetek. Megtanultam horgolni, remek kis apróságok készültek belőle, majd meg is mutatom. Készült Benének sapka-sál, ez ugyan kötve, de olyan jó lett, hogy Bence barátja is kért egyet.

Az első sapka kicsit kicsi lett, azt megkapta Villő. :) Kár, hogy nem tudok egy normális képet sem csinálni róluk. :(

Hímezgetek is, az sem maradhat el. Csak éppen az itthon töltött órák nagy része mégis munkával megy el. Aminek ugye örüljünk, mert legalább van, de akkor is, mikor lehetek még egyszer ennyire szabad? Vagy már a szabadság ezen foka, hogy itthon dolgozok, és közben még ezt-azt elintézek az a szint, aminél jobb soha nem lehet? Meglehet. Azért élek a gyanúperrel, hogy egy kis tudatosság sem ártanak.

hétfő, november 02, 2009

Romantikus őszi szünet

Győző nyáron elég kevés szabit tudott kivenni, gondoltuk, most ősszel bepótoljuk az elmaradt nyaralást és együttlétet. A gyerekek is nagyon élvezték, hogy az apjuk nem megy dolgozni, és itthon is sikerült a kamrát rendbe tenni.

A hét fénypontja azonban az volt, amikor elutaztunk 2 napra Pakodra. Ez egy kis Zalai falu, a szállásunk a falun kívüli régi majorban volt, amolyan paraszti romantikával megáldott apartmanban. (Azért a vályogházak iránti viszolygásomat le kellett győznöm...) A szállásadóink nagyon kedvesek voltak, a gyerekek élvezték, hogy reggeli után ki lehet szaladni a határtalan kertbe, sőt, egy kis erdő is tartozott a majorhoz, és Bogyó kutya lelkesen kalauzolt minket.

Napközben persze nem ott lebzseltünk, hanem kirándulni indultunk. A Sümegi várat céloztuk meg, és nem is tévedtünk vele, Bene nagyon jól érezte magát, élvezte a sokféle fegyvert, és lelkesen lövöldözött ki az összes lőrésen.

De a várfoglalás nem tette ki az egész napunkat, így az én drága egyetlen férjem kitalálta, hogy menjünk el a Tapolcai tavasbarlangba. A gyerekek ezt is nagyon élvezték, bár elég hamar körbecsónakáztuk azt a 180 métert. :) Én már Tapolca látványától is elérzékenyültem, gyermekkoromban ugyanis Szent-György hegyi nyaralásaink alkalmával ez volt a bevásárló-hely, meg is lepődtem, hogy a szocreál ábc-k mellett vannak nagyon is szép házai a városnak. De itt nem fejeződött be érzelmeim előcsalogatása, mert a naplementét már a Hegyen kellett megnézni. Éppenhogy odaértünk a kilátóhelyre, majd a legendás Oroszlános kútból is ittunk. Gondoltam, tegyünk még egy kört a hegyen, és az erdő rész felé hajtva 2 kis őzike állta utunkat. Persze a bazaltorgonákhoz már nem juthattunk fel, mert beesteledett, de azért elautóztunk Lajos bácsiék szőlőjéhez, ahol én minden nyaramból legalább 1 hetet töltöttem itt a családdal. Nos, bár útközben szinte egyik házat sem ismertem fel, mert nagyobb, újabb, takarosabb lett, ott, azon a szőlőn és telken mintha megállt volna az idő. A ház, a pince és minden ugyanúgy állt. Még egy kis fa is becsapott, lelkesen mondtam, hogy van is egy fénykép, amikor itt állok eme cseresznyefa alatt, de alaposabban szemügyre véve azt a fát, nos, hát se nem cseresznyefa nem volt, se nem olyan vén, hogy én azalatt 3 évesen pózolhattam volna. Az öreg cseresznyefa korhadt tuskója azért ott volt mellette.

Az egészben az volt a legjobb, hogy az én drága férjem is láthatta, és beláthatta, hogy az imádott Balatonomat én miért ebből a szemszögből szeretném folyton nézni, a déli part helyett. Hihetetlen kilátás nyílik innen Badacsonyra, Szigligetre és a Keszthelyi-öbölre. Ezt naphosszat el lehet nézegetni, és megjegyzem, nézegettem is vágyakozva gyermekkoromban, hiszen addig nem mehettünk a strandra, míg a szőlőben az aznapi munkát a férfiak el nem végezték. És ez délután előtt bizony nem történt meg.

Hazaautóztunk a szállásunkra, másnap összepakoltunk, és Győző nagymamája felé vettük az irányt. Közben bementünk Zalaszentgrótra, ahol apu unokatestvéréék laknak. 12 éve nem voltunk arrafele, és nagymamám temetésén találkoztunk utoljára velük. Most is csak az emlékeim és egy cím volt segítségemre, de könnyen odataláltunk, és ők meg ott álltak a kapuban, mint annak idején,a mikor halottak napján mentünk hozzájuk. Persze nem ismertek meg, viszont nagyon megörültek nekünk, nem hagyhattuk ki, hogy be ne menjünk egy kicsit, és ne hozzunk el 20 kiló krumplit és egy levágott házinyulat. Ilyen a vidéki vendégszeretet. Innen már tényleg Kőröshegyre majd hazafele vezetett az út.

Miközben az autó rótta a kilométereket én elrévedtem, és gondolkoztam. Ezek a helyszínek, főleg Szentgrót a fejemben nem okozott komoly kötődést. Persze, Szent-György-hegy igen, de ott is utoljára 16 évesen jártam, előtte pedig inkább csak gyerekkoromban. Mégis, az emberbe beleivódnak emlékek, benyomások, és amikor hosszú évek után szembetalálja magát ezekkel, akkor azok jó érzéssel töltik el. Igenis jó érzés megtalálni a gyökereinket, kötődni egy-egy tájhoz, helyszínhez. És nagyon nagy ajándék ezeket újra felfedezni.

kedd, október 20, 2009

Megöregedtem volna?

Tegnap délután szabaddá tettük magunkat Győzővel és elmentünk egy kicsit vásárolgatni. Hála Istennek végül nem vettünk 3 harisnyanadrágon kívül semmit, ráadásul ez még csak nem is járt lemondásokkal. :)

Valami jó kis kabátot kerestem volna magamnak, vagy egy jó nadrágot, vagy mindkettőt. :) Bevetettem magam 4-kor egy nagyobb plázába, és jártam boltról-boltra. Volt néhány számomra új is, ami amúgy már évek óta képviselteti magát Magyarországon, de hát hiába, engem még nem találtak meg. :) Szóval bementem-kijöttem, nézelődtem, a parfümériában szaglásztam (és közben senki nem verte le mellettem a parfümös üvegeket, nem akart magának Hello Kittys szélforgót venni és egyebek!), nézelődtem, de még csak próbára alkalmas dolgot sem találtam. 1-2 helyben azért nem csalódtam, ott voltak szép darabok, csak éppen azok meg Győzőnek nem tetszettek. De hogy vannak olyan üzletek (női ruhaüzlet!), ahol az átlag életkor 15-16 év, és én az anyjuknak néztem ki??? Ez eléggé lehervasztott. Bizony, eddig is volt olyan hely, ahova nem volt kedvem betérni, mert nem reméltem semmi nekem valót. De ide érdeklődve mentem és közben olyan ÖREGNEK éreztem magam, mintha egy osztálykirándulásra vittem volna a 10-es osztályomat, és én csak vigyáztam volna rájuk. Mondanom sem kell, hamar kifordultam a boltból. De mit tegyek, ha közben meg az igazán felnőttes boltok (M&S) pedig MÉG nem nekem valók. Ahhoz meg fiatalnak érzem magam. Két szék között a padlót fogva még mindig marad az a 2-3 üzlet, amit eddig szerettem. Csak eddig azt gondoltam, azért, mert a közelben ezek elérhetők. A frászt! Mert ezekben még találhatok is magamnak való ruhákat. És különben is. Turkálók rulez!

Nem mellékesen pedig tegnap voltunk 7 éves házasok! Csak jobb híján más ünneplési lehetőségünk nem volt. :S

péntek, október 16, 2009

"Ilyen problémák vannak!"

Tegnapelőtt Benedek beszámolt a hittanóráról. Laci bácsi a bűnesetet vette velük. Nagyon jól el tudta mondani Bene, hogy egy bizonyos fához nem szabadott volna nyúlni, de megtették, és Isten ezért megbüntette őket, elkergette őket a "kertből". Majd közölte: "Ilyen problémák vannak!" Besz#rtunk a röhögéstől! :)

Ma meg elmesélte a teremtéstörténetet: Isten teremtette a napot és a Földet, és jöttek az építkezős bácsik, és építettek és építettek, és aztán este lett, és aztán felkelt a nap, és a bácsik megint csak építettek és építettek. :) És csináltak virágokat, meg fákat, meg állatokat, meg embereket. Tökéletesen érthető. Ok, hogy Isten teremtett, de ki csinálta meg??? :)

szerda, október 14, 2009

Beszoktunk és imádkozunk

Villő 2 napja a bölcsiben alszik. Még nem nagyon értem, hogy miért jó, hogy egyelőre rögtön ébredéskor el kell hoznom, és nem uzsonnázik a többiekkel, de holnap erre is sort kerítünk, ugyanis 3 előtt nem fogok oda érni, lévén, hogy Benét viszem tornára. És még egyelőre nem megy, hogy egyszerre 2 helyen legyek.

A gyermekeink amúgy nagyon megszégyenítően rávesznek minket akár naponta többször is az imádkozásra. Vagy Bene, vagy Villő szól étkezéskor, hogy imádkozzunk. Villő főleg akkor, ha összekulcsolom amúgy is a kezem, bár ma reggel már anélkül is szólt. Azért jó, hogy legalább ők figyelmeztetnek. Benedek meg nagyon aranyosan tud imádkozni is. "Istenem köszönöm ezt a kis szendvicset..." és ilyenek. Néha kommentálja azt is, hogy Isten mit mond: "szívesen..."

Villő is belépett az Elmo-funok csapatába. Talán így készen leszek karácsonyig a hímzéseimmel, főleg ha ilyen csodás marad az idő addig. :)

csütörtök, október 01, 2009

Apró örömök és nagy változások

Hihetetlen, de amikor ezt a bejegyzést írom, a 2 csemete éppen egymás mellett ül a nappaliban egy nagy doboz legóval (rögtön inkább kettővel) és játszanak. Egymás mellett, egymást nem bántva, lehetőleg nem nagyon zavarva. Na jó azért Bene néha visít egyet, hogy az nem a tiéd, az nekem kell, meg héééé. De ezt nem követi a szokásos földhöz passzírozás, vagy az "anya, ezt inkább tegyük el, mert Villő elveszi!!!" Játszanak. Hát ez már szinte nem is apró, de nagyon nagy öröm, hogy ilyet is tudnak. Nem mintha ne maradna még elég idő, hogy valamin összevesszenek, de ez azért mégiscsak már haladás a testvériség útján.

A nagy változás az életünkben pedig, hogy Villő elkezdte a bölcsit. Eddig zökkenőmentesen veszi az akadályokat. Hétfőn 1 órát voltunk az udvaron, alig akart hazajönni. Másnap már 2 órát voltunk ott, és én már nem voltam vele az udvaron, de zokszó nélkül elengedett, és maradt "doktornénivel" aki amúgy Ditta néni a becsületes nevén, de annak nincsen értelme. (Villő amúgy is hasonlóan elmosódottan beszél, mint Bene, de azért Bene ilyen korú beszédéhez képest jóval tisztább, és sokkal több mássalhangzót használ, és a szótagszámok is meg szoktak lenni - vagy inkább többek.) Szóval másnap is szívesen ott maradt. Persze azért csak téblábol, nézelődik, hol motorozik, hol homokozik, néha elkujtorog messzebb az udvaron. De aznap már ott is ebédelt, és az is tetszett neki. Itthon ugyan még egyszer ebédelni kellett, és elaltatni sem sikerült azonnal, pörgött az agya a sok eseménytől. Ma ugyanígy délelőtt volt ott, de már engem hazaküldtek, csak ebédre kellett érte menni. Semmi gond nem volt, megint alig akart hazajönni, miközben persze nagyon örült nekem, amikor meglátott. Ma Benéért mentünk utána az oviba, ők még éppen ebédeltek, gyorsan kért ott is pár falatot a biztonság kedvéért. Azért én még számítok némi sírásra, vagy nagy viselkedésbeli változásokra, és még hátra van, hogy ott is aludjon délután, de alapvetően úgy tűnik, nincs nagy gondja a bölcsivel, és így nekem sincs. Sőt. Valamiért tényleg így lesz jó nekünk.

csütörtök, szeptember 24, 2009

Elmaradt

Egye másra készülnek hímzett dolgaim. Ez a kis fa és 2 könyvjelző nászajándékba készült, persze keretet is kaptak, szépen ki lettek vasalva. Azóta készült még egy keretes kép, hagyományos beregi fekete-piros mintával, soha nem gondoltam, hogy ilyet is fogok... És haladok Benéék kipp-koppos képével, és ma sikerült terveznem egy baba-az autóban piros háromszöget is. Asszem ebből több is fog készülni, persze nem azonos belsővel. A könyvjelzők felett kis lepkés minták kezdődnek. Ezekből poháralátét lesz... És készült még ez a szépség is. A sok színváltás miatt, nagyon nehéznek tűnt eleinte. A tűzőöltés már öröm-munka volt, mert akkor rajzolódott ki igazán a mintázat. Az augusztusi keresztszemes ujságból van a minta, Michael Powell tervezte. Majd még más színkombinációban is ki fogom próbálni!

Családos nap Lajosmizsén

Győzőéknél szerencsére már hagyomány a családos nap ősszel. Most Lajosmizsére mentünk egy lovas tanyára. A gyerekek nagyon jól eljátszottak, mi tudtunk beszélgetni, és jó kis kézműves foglalkozások is voltak az én örömömre. (Na jó, sok gyerek is élvezte, és Benével fűztünk egy nyakláncot.) Az most, ilyen fotóapparát-ínséges időkben (amikor mások fotóit alig tudom bekönyörögni magamnak...) külön öröm, hogy Győző egyik főnöke profi fotós, és jó kis képeket készít mindig.