szerda, február 25, 2009

Statisztika

Nem szeretem, és nem is szoktam összehasonlítani a gyerekeket. Szerencsére különböző nemük és temperamentumuk nem is engedné. Most azonban egy nagyon érdekes felfedezést tettem. Eddig sem tulajdonítottam túlzott jelentőséget a mérlegelésnek, és a szenderdeknek, hogy mikor milyen súlyt kéne elérnie a csemetéknek. Bene mindig is inas, vékonyka, de erős, magas gyerek volt, Villő már eleve hurkásan született, azóta is kis puha, husis, de azért erős lányka.
És akkor a számok:

Születési súly - Bene 3000 gr, Villő 3980 gr

1 éves súly - Bene 9650 gr, Villő 9600 gr

1 éves hossz - Bene 78 cm, Villő 78 cm.

Mindez a szubjektív valóságban:

És bizony, a valóság nagyon is szubjektív. Mert abban a tévhitben éltünk, hogy Villő a husi, Bene a vézna. Igen, valóban, így volt ez az első életév háromnegyedéig.

De aztán Villő szinte nem is hízott, csak nyúlt. Bene pedig annak idején beleerősített. Villőnek még mindig tömzsibb alakja van, rövidebb karokkal-lábakkal, hosszabb törzzsel. Még mindig óriási lesz a pocakja, ha teleeszi magát, és még mindig szeret enni. De talán a számok mégiscsak közelebb állnak a valósághoz, mint az, ahogyan mi látjuk őket? Ráadásul ahogyan illusztrációt kerestem a bejegyzéshez, már nem is értettem, mit láttam bennük, mert a képek szerint egyik se nem sovány, se nem vézna, se nem husi, se nem dagi. Nem mintha számítana, mert számomra mindketten gyönyörűek és szabályosak. Komolyan!

Szánkózás

Hétvégén felmentünk a Normafához szánkózni. Már az indulás is elég kalandosra sikeredett, mert Dóriéktól kapott kölcsön szánkó alig-alig akart veférni az autóba, végül hátul keresztben (Szilárd nagy aggodalma közepette) megtalálta a helyét. (hazafele már inkább Győző ült hátulra, és a szánkó ment az első ülésre.) Hiába, igazi csehszlovák szánkó, nem autós szállításra, hanem azon közlekedésre tervezve. Aztán a késedelmes indulás miatt már nem engedtek fel minket a parkolóba. Újabb 20 perc volt, mire a kisebb forgalmi akadályokat leküzdve megszabadulhassunk járgányunktól. Már csak 20 perc volt, hogy felvergődtük magunkat a szánkópályához, ahol Zsuzsáék már nagyon vártak minket.

Villőnek már itt elege lett a szánkózásból-hóból. Ugyanis szuper karfás szánkójából kétszer is kiborult, és ezen a lelke is eléggé megviselődött. Ettől kezdve, ha megmozdult alatt a szánkó, sírt. Próbáltam vele lecsúszni a másik szánnal, de nem volt az sem sikeresebb. Még néhány lépést hajlandó volt sétálni a hóban, aztán már azt sem. Kb. 1 órűn keresztül egykedvűen ült szánkó-hintójában, ami szigorúan állt. Az ebéd, és néhány elvonuló kutya látványa felélénkítette, de leginkább az, amikor az erdőből kiérve hómentes járdára értünk, és ott már jókedvűen sétálgatott. Nem tudom, minek szólt ez az egész. A hónak, az anoráknak, az esésnek, vagy mindnek együtt, de már többször szemebsültem vele, hogy a hó és a tél nem az ő világa.

Annál inkább Benéé. Imádta szánkózást. Lecsúsztak egy csomószor apjával, húzták felfele a szánkót (néha Bene is ráfeküdt), hógolyóztak, és véletlenül sem vallotta be, hogy ronggyá ázott a lába a csizmájában megbúvó hótól. Még jó, hogy fagyási sérülések nem lettek belőle. Szóval őt alig tudtuk hazavontatni a pályáról.

Hazafelé...

... elaludt a drága a kocsiban. Előfordul az ilyesmi mifelénk. Ha elég mélyre szunnyad, akkor aztán ennyire. :)
Posted by Picasa

Játszik

Délelőttönként, ha itthon vagyunk, Villő is igyekszik elfoglalni magát. Nem mindig megy könnyen, de azért néhány játékkal sokáig elmatat. Vagy kipakolja a dvd-ket, legókat, leszedi a könyveket, és végignézi őket. :)
Posted by Picasa
Bizony, Villőt még annyira sem kell majd beszoktatni, mint ősszel Benedeket. Pénteken hihetetlen természetességel vándorolt a reggeliző asztalhoz, leült oda, elvette az óvó nénitől a kenyeret, és megette. Közben figyelte, mit mond Viki néni, és mit csinálnak a többiek. Legszívesebben ott is hagytam volna. :)
Posted by Picasa
Pénteken volt farsang az oviban. Bene BeneRudi volt, hála istennek idén nem kellett agyalnom, még októberben megláttam Dórinál ezt a pöttyös anyagot, és tudtam, mi lesz Bene. Villőnek is megcsináltam a jelmezt, de neki nem volt módja felvenni. Bár ennyi idővel az ovban beöltöztethettem volna őt is, mert legalább 30 percet ott lébecoltunk, amíg én fotózgattam. Természetesen több királylány is volt, de azért akadt maci, bohóc, Tipp-Topp, matróz (Bálint), meg még sokféle jelmez.
Posted by Picasa

péntek, február 20, 2009

A téli időszaknak és a munkámnak köszönhetően sokkal kevesebbet vagyunk az udvaron. Semmi kedvem fagyoskodni. De azért időnként csak letévedünk. Főleg, ha esik a hó, mert azt persze azonnal ki kell használni. Soha nem tudhatjuk, mikor olvad el. Bene élvezi nagyon a havazást. Villő nem annyira. Majd a szánkózást!
Posted by Picasa

Judit

Ő Judit, aki hetente jön hozzánk, hogy fejlessze Benét. Benedek ezt nagyon élvezi, hiszen mindenféle érdekes játékok és feladatok vannak. "Most mi a feladat?" Kérdezi mindig.
Posted by Picasa

Mit mondtál, hogy ne???

Posted by Picasa

Frizura

Villőnek csodálatosan szép színű, és fényes haja van. Igaz, eléggé puha és csúszós még egyelőre, de inkább elkezdem megtanulni a hajszobrászatot, a copfgyártást, csatberakást, csak nehogy nyáron a nagy meleg miatt le kelljen vágni rövidre haját.

Délutáni alvás

Villő alapvetően jókat alszik délután. Sőt, sokszor már 11 órakor kidől, és igazából tudna még aludni egyet 3 óra tájban is, csak nem mindig van rá módja, ha menni kell Benedekért. De alapvetően, ha a délelőttünk mozgalmas, akkor ebéd után tér nyugovóra, és alszik rendesen. Ezen a délutánon már egy délelőtti alvás után volt, bár elég fáradtnak ítéltük, ő annyira nem sietett bedobni a szunyát. Inkább matatott, pakolt. Aztán amikor már elég hangosan kiabált, bementem megnézni, mit csinál. Így találtam rá:

A zenekar

Valamelyik délután Bence (Bene ovistársa és szomszédja) volt nálunk, és a gyerekek zenélni kezdtek. Vicces volt, hogy ugyanabban a témakörben találtak maguknak játékot!

péntek, február 13, 2009

... nagy gyerek, nagy gond?

Na, nem úgy, ahogyan elsőre értené az ember a szólásból. Semmi nagy gond nincsen Benével, és nem is gond. Inkább fejtörés, felelősség.

Mert Benedeknek már nem mindegy, hogy mit, és hogyan mondok.

Szerencsés vagyok, Bene nagyon kezelhető gyerek, de a reggeli, és délutáni és mindenkori elindulás kabaré vele. (Kivéve persze, ha ő maga akar valahova menni, akkor hirtelen a cipőjét is egyedül felveszi, ha kell, segítséget kér, együttműködik, és még ő sürget minket. De ilyen ritkán van) Többeket kérdeztem, és biztosítottak róla, az oviba indulás egy katonai kiképzőtábor hangulatát idézi. Ordítás, fenyegetés, állandó drukk. Na és lelkiismeret furdalás az anyának, hogy muszáj ezt így? Hirtelen természetű vagyok. Pláne, ha nem úgy történnek a dolgok, ahogyan szeretném, ha nem pattan Bene az első szóra, ha visszafelesel, ha ellent mond. És hirtelen dühömet nem is tudom jól kifejezni, sikító fejhangon kiabálok. Jobb esetben kevésbé sikítóan, és emberien. Fenyegetek, néha fenékre csapok. Nem mintha segítene. De legalább elmondhatom magamnak, hogy én aztán mindent megtettem.

Tegnap este indultunk (volna) mamától haza. Bene persze kezdte: Nem jön, ő ottmarad. Mondtam, hogy ez most lehetetlen, haza kell menni, anya menne tornázni, apa várja otthon, stb. Bevetettem az egyetlen elfogadható, és működő dolgot: "3-ig számolok, ha nem jössz ide..." Erre még odajött, de rongylábként összecsuklott, és semmit nem tudtam ráadni, mert angolnaként kicsúszott a kezemből. Fenékrecsapás beígér, majd megad. 1 Cipő fent. Próbáltam határozottan. Próbáltam észérvekkel. Ami még bejött, hogy felvetettem, otthon már nem lesz játék, mert most nem segít. Erre mondta, hogy "Én jó vagyok, játszom! Jó? Anya, én jó vagyok, nem csinálok ilyet többet!" Végül 10 perces tortúrával nagy nehezen minden Benén volt az induláshoz. Végül kifakadtam:

"Anya nagyon szomorú, hogy nem fogadtál szót neki. Szerettem volna időben elindulni, hogy odaérjek tornára, és kértelek, hogy öltözz, vagy legalább hagyd, hogy öltöztesselek. Kérlek, legközelebb ne csinálj ilyet!" Erre Benedek elsírta magát: "Anya nem szomorú, anya nevet, jó?" És tényleg sírt. Megöleltem, megvigasztaltam, mosolyogtam, hogy lássa, minden rendben. Nem akarom érzelmileg zsarolni a gyerekemet. De akkor mégis mit csináljak?

Az egyértelmű, hogy ő érzékeny, és nála az érzelemmegvonás a legrosszabb. De hogyan kommunikáljam, hogy bizonyos dolgok eshetnek rosszul anyáéknak is? És hogyan tanítsam meg, hogy ha sietni kell, akkor sietünk? Máskor meg játszunk? Hajajj, és ez még gondolom, tudom, csak a kezdet!

péntek, február 06, 2009

Anya is nő!

És igen, jól esik neki, amikor szép ruhát vehet, és vehet fel. Amikor készülhet egy Presser koncertre, vagy moziba, és amikor megdicsérik. Mostanában gyakran. Talán mert anya megint nő is. Egyre gyakrabban.

Apropó Marcsi

Január elején meglátogattuk Marcsit. Míg Bene Marcsival játszott, addig Villő a halacskákat vadászta. Marcsi nagy kutyájával is megbarátkozott volna, a kutyus elég nagy és heves volt ahhoz, hogy úgy döntsön, ő inkább az ölebeket szereti. Azokat egyébiránt nagyon!