szerda, február 25, 2009

Szánkózás

Hétvégén felmentünk a Normafához szánkózni. Már az indulás is elég kalandosra sikeredett, mert Dóriéktól kapott kölcsön szánkó alig-alig akart veférni az autóba, végül hátul keresztben (Szilárd nagy aggodalma közepette) megtalálta a helyét. (hazafele már inkább Győző ült hátulra, és a szánkó ment az első ülésre.) Hiába, igazi csehszlovák szánkó, nem autós szállításra, hanem azon közlekedésre tervezve. Aztán a késedelmes indulás miatt már nem engedtek fel minket a parkolóba. Újabb 20 perc volt, mire a kisebb forgalmi akadályokat leküzdve megszabadulhassunk járgányunktól. Már csak 20 perc volt, hogy felvergődtük magunkat a szánkópályához, ahol Zsuzsáék már nagyon vártak minket.

Villőnek már itt elege lett a szánkózásból-hóból. Ugyanis szuper karfás szánkójából kétszer is kiborult, és ezen a lelke is eléggé megviselődött. Ettől kezdve, ha megmozdult alatt a szánkó, sírt. Próbáltam vele lecsúszni a másik szánnal, de nem volt az sem sikeresebb. Még néhány lépést hajlandó volt sétálni a hóban, aztán már azt sem. Kb. 1 órűn keresztül egykedvűen ült szánkó-hintójában, ami szigorúan állt. Az ebéd, és néhány elvonuló kutya látványa felélénkítette, de leginkább az, amikor az erdőből kiérve hómentes járdára értünk, és ott már jókedvűen sétálgatott. Nem tudom, minek szólt ez az egész. A hónak, az anoráknak, az esésnek, vagy mindnek együtt, de már többször szemebsültem vele, hogy a hó és a tél nem az ő világa.

Annál inkább Benéé. Imádta szánkózást. Lecsúsztak egy csomószor apjával, húzták felfele a szánkót (néha Bene is ráfeküdt), hógolyóztak, és véletlenül sem vallotta be, hogy ronggyá ázott a lába a csizmájában megbúvó hótól. Még jó, hogy fagyási sérülések nem lettek belőle. Szóval őt alig tudtuk hazavontatni a pályáról.

Nincsenek megjegyzések: