csütörtök, március 26, 2009

Kép nélkül :(

Igen, bizony, mostanában kép nélküli postokra kell számítani, hacsak nem másokét, vagy az én régebbi képeimet használom illusztrációnak. Csütörtökön ugyanis rejtélyes körülmények között eltűnt a fényképezőgépünk. Az a csodás masina, amit álmaimban sem mertem remélni, mégis megkaptam Győzőtől karácsonyra, és amit azóta nap mint nap kattintgattam.

Az úgy történt, hogy reggel 8-ra mentünk oviba. Meglepően összeszedetten, magunk után összepakolva hagytuk el a lakást. A szokásos holmikkal: 1 táska nekem (Zsukkától beszerezve), 1 Benének az oviba, 1 pedig Villőnek és a fotóapparát. Ez utóbbira úgy véltem, szükségem lesz, mert délelőtt, miután Villőt mamánál hagytam megőrzésre, a reptérre kellett mennem finn vendégeink elé. Még gondolkoztam is, hogy a fényképező gépet be kéne passzírozni a táskámba, hogy eggyel kevesebb cuccom legyen, de elég nehezen fért volna be, így inkább nem nyesztettem. Elindultunk, beszálltunk az autóba, Benét bevittem az oviba, majd mentünk mamához. Itt már nem volt meg a gép, de ekkor abban a boldogságos tudatban voltam, hogy egyszerűen otthon maradt. Reptérre menet felugrottam érte a lakásba, de sajna nem volt itt sem. telefonáltam az oviba, ott sem. Egyértelmű lett, hogy ez bizony reggel eltűnt. Mondanom sem kell, hogy egész nap nem tudtam másra koncentrálni, miközben mosolyogva tolmácsoltam finn vendégeinknek... Persze ugyanígy Győző arcára is ráfagyott a mosoly, amikor értesült a történtekről. Az eseményeket rekonstruálva 2 variáció rajzolódott ki. Győző szerint az 1. a valószínűbb, mert egy bizonyos elmélet szerint, ha valamire több magyarázat is születik, akkor azok közül mindig a legegyszerűbb a legvalószínűbb. Nekem ez annyira azért nem valószínű, mert eddig még soha semmit nem hagytam el, de hát ez nem kizáró ok sajnos.

  1. Amikor lementünk az autóhoz, a szokásos lendülettel betettem az első ülésre a táskákat. Ekkor a fányképezőgép az ülés szélére került, ahonnan lebukfencezett a földre, amit én nem vettem észre, mivel szökevény lányom után ugrottam, hogy őt is beültessem. Ugyan 1 bő óra múlva visszatértem a helyszínre, de akkor már nem láttam nyomát a gépnek.
  2. Az ovi előtt leparkolva lenyomtam a központi zárat, de az véletlenül nem zárt be jól. Nagy ritkán előfordul az ilyesmi, de az ovi előtt ezt nem szoktam ellenőrizni, bár hallani véltem a kattanást. Valaki arra járt, meglátta a masinát (én csak a táskámat vittem magammal), és megpróbálta, kivette, elvitte. Azért abban igaza van Győzőnek, hogy ez nagyon sok HA-tényezős elmélet, mivel 8 óra magaságában elég sok szülő fordul meg, az amúgy nem forgalmas utcában. Sokuk ismer is, legalábbis látásból.
Mindenesetre elmentem másnap a rendőrségre, és bejelentettem az esetet. Körözést adtak ki a gépre. Az utcánkban meg kiplakátoltuk, hogy keressük a gépet, de ha vissza nem is akarják adni, a hozzá való speciális töltőt és adatkábelt szívesen eladjuk a megtalálónak. :)

Nekem mindig nagy nehézséget jelentett elfogadni, ha hibázok. Így ezt az esetet is. Másokat könnyen tudok hibáztatni, magamat kevésbé. Most is jobban esne biztosnak lennem abban, hogy meglovasították. Akkor a szokásos fatalizmusommal élve elkönyvelném, hogy ennek valamiért így kellett lennie. Na de azzal kapcsolatban már nehéz fatalistának mutatkozni, hogy én nem figyeltem eléggé, én kapkodtam, én nem ellenőríztem le mindent kétszer, sőt, egyszer sem. Felmentő körülménynek persze ott van BeneBoró, akik ugye ketten 3 felé mennek az alatt az 50 méter alatt is, amíg az autóhoz érünk, és sikerül őket az üléshez láncolnom, de akkor is. Ha már hibáztatni kell magamat, nem koncentrálhatok a felmentő körülményekre. Eddig legalább csak bizonyos dolgokat itthon hagytam, ami miatt már gondolkoztam is, hogy kéne egy chek-list-et írni a bejárati ajtóra. Hát asszem, most rögtön az autóba is kéne egyet elhelyezni.

Nincsenek megjegyzések: