péntek, március 13, 2009

Otthon-teremtés

Nem vagyok egy igazi stílusos lakberendező, vagy szuper-designer, mégis időről időre kitör rajtam a vágy, hogy megváltoztassam a lakást. Ez már nagyon régen is így volt. Amióta csak öntudatra ébredtem, szerettem időnként rendezkedni a szobámba. Felső tagozatban kidekoráltam a falat, fényképekkel, feliratokkal. Aztán jött egy letisztult időszakom, amikor megszabadultam ezektől, és újrafestettem a falat. A tetőtéri szobám nem sok lehetőséget adott az átrendezésekre, de valahogyan mégis sikerült újabb formát, hangulatot adni neki, pedig még bútorokat sem cserélhettem.

Amikor beköltöztünk a lakásunkba csak oda vettünk új bútorokat, ahova muszáj volt. Sok-sok hónap nézegetés, tervezgetés, ízlelgetés után született meg a sötétbarna pácolt tölgy, modern konyhabútor, és az ugyanilyen barna fürdőszoba bútor, illetve a hófehér, selyemfényű beépített hálószoba bútor, ami a kis szobában is hangulatos, és nem túl zsúfolt hatást kelt. Néhány lámpa is a helyére került, és ennyi. Kimaradt az előszoba, a hálóból hiányzott a komód, a gyerekek és a nappali megkapták a régi bútorainkat, persze nem válogatás nélkül. Nem voltam elégedetlen, hiszen az is nagy ajándék volt, hogy idáig eljuthattunk, de mégis, napról-napra itthon lenni és ezeket a bútorokat nézegetni nem jelentett olyan nagy élményt. Hiába tettem rendet, soha nem éreztem igazán otthonosnak, bár mások mindig dicsérték az egész lakást. Nekem mégsem volt az. Nem mondom, hogy most már az, de legalább az előszoba is kapott egy olyan átmeneti megoldást, ami nem is csúnya, a hálóban van egy komód, ami ugyan zöld, de komód, és nekiláttam átöltöztetni a nappalit is. A kanapé kapott új huzatot, a fotelek is ebből az anyagból egy borítást, és az annyira utált kamra-polc könyvespolcok lécei textil-csíkot, amire majd hímzések, apró díszítések kerülhetnek. A kamra és a mosó helyiség kapott új függönyt, a nappalit és az étkezőt elválasztó pult ugyanebből az anyagból új terítőt. Nem változhatott meg olyan sok minden, de maga a tény, hogy tettem valamit, hogy próbáltam harmonizálni és elfogadhatóvá tenni, már sokat számít. Próbálkozok, és még fogok is, hiszen tuti, hogy ezentúl is időről-időre rám tör majd valami változtatási kényszer. (Már most tudom, hogy szeretnék új függönyt, a régivel nem vagyok kibékülve, és túl rövid is, a karácsonyra készített újságtartó, és üzenőfal sem feltétlenül illik ebbe a stílusba, de azt meg úgy szeretem, ezért marad. Mégiscsak a mi otthonunk, és nem egy magazinnak készül, nem? De azért Győző is tervezi az előszobabútort, a hálóba az új kanapét, és könyvespolcokat oda is. Na és nagy terv a folyosóra egy fénykép-fal. Tejüveg táblák, ami mögött szabadon cserélgethetünk megannyi képet. Vagy egyszerűen csak gyűjtögethetjük a legjavát.)

Bármennyire is szeretem ezt a lakást, nagy hiányom, hogy a több mint 1000 kötetes mini-könyvtáram 80%-a a padláson dobozolva várja, hogy egyszer lehessen egy akkora könyvtár-szoba, vagy nappali, ahol a könyvek nem összenyomják, hanem feldobják a teret. Itt az egész nappalit kéne teljesen bepolcozni, ami azon túl, hogy megadná nekem az örömet, hogy minden nap gyönyörködhetek a könyveimben, iszonyat zsúfolt, és nyomasztó lenne. A nappali kedvenc részlete pont a 2 fotel, és a régi varrógépek, mert itt szellősen, 1-1 bútordarab ad hangulatot a térnek. Ezen az sem fog változtatni, ha majd új bútort vásárolunk, akkor is törekednünk kell a szellős, könnyed, de otthonos tér kialakítására. Miközben közös (és nagyon jó) választás volt a modern konyha, szeretjük az "antik" varrógépeket, és a személyes tárgyainkat is. És hiába látni a lakberendezési magazinokban minimál-stílusú lakásokat, egyszerűen hova teszik azt a rengeteg mindennap használatos tárgyat, levelet, számlát, stb, ami minden otthonban kell, hogy legyen? Na és hogyan tilthatnánk ki a gyerekeket a nappaliból? Addig örüljünk, amíg még itt vannak, nem? Előbb utóbb majd erőszakkal sem tudom majd itt tartani őket, ha ez nem lesz az ő otthonuk is. Ezért nem fogom lecserélni a nagyon színes szőnyeget, amit nekik vettem a nappaliba, hiszen ez tényleg azért van, hogy ők játszanak rajta, én meg hetente mossam, ha úgy szükségeltetik. És ezért hagyom, hogy Bene az asztalon sorakoztassa az autóit, vagy legóépítményeit a könyvespolcon őrízze. :) Hát ezzel foglalkoztam a héten. Közben Villő megtanult "rajzolni", bár inkább a filctollakat enni szereti, de láthatóan tudatosan rajzol már a papírra is. Néha pedig, mintha nekem azt mondaná, Mama, holott én anyának hívom magam. És bújik, puszilkodik. Bene pedig olyan mondatot mondott Mamának, hogy majdnem könny csordult a szemünkbe: "Azért jövök hozzád, mert szeretlek!" Kell ennél több?

Nincsenek megjegyzések: