csütörtök, április 30, 2009

Janka Száva

Így hívják egy cyber-barátnőm 3 hónapos kislányát, akinek sorsát a világhálón keresztül, és néha személyesen is követem. Az anyukával, Enivel nagyon érdekes pontokon fonódik össze az életünk. Mindkettőnk fiát Benedeknek hívják. Amikor először találkoztunk, még nagy pocakkal jött hozzám egy csomagért, de tőlem már a szülőszobára ment. Olyan volt, mintha része lettem volna a szülésének, mert olyan közvetlen volt, első találkozásra megölelt. Azóta személyesen kétszer találkoztunk. Egyszer egy fórumos találkozón, és egyszer szerdán, mert meglátogattuk őket. Sokszor felvetődött, hogy jó lenne összefutni, de sosem realizálódott. Most, amikor meg igen, nem is értem, hogy eddig miért nem? Hiszen olyan egyszerű volt elmenni hozzájuk, beszélgetni egy kicsit és megérteni egymást.

Most nem tudtam várni, mert Eni nem volt jól. Mert fél éve hordoz egy terhet, amit fel sem foghatok. Még félidős terhesen megláttak az uh-on Janka veséin 1-1 tágulatot. Nem tudták, hova fut ez az egész ki, de tudták, hogy valahol-valahogyan kezdeni kell vele valamit. Akkor a koraszülesztéstől az akár túlhordásig, és zavartalan szülésig minden flemerült. Már ezt a bizonytalanságot is nehéz lehet elviselni, azt meg pláne, hogy mi lesz utána? Mi ez az egész? Eni fogta magát, és keresett, kutatott, olvasott, és azért legalább valami kép kialakult benne. És közben remegett. Megszületett Janka Száva, és az első sms már arról szólt, hogy pisilt is a kisasszony, nem kellett vele sehova sem rohanni. Azóta is erős kontroll kiséri őket, és eljutottak oda, hogy pár nap választja el őket a műtéttől, mert a betegebb vese egy részét el kell távolítani.

De nem ezért nem tudtam várni. Pedig ez is bőven elég indok lehetett volna. Azért nem tudtam várni, mert Enit nem értik meg sokan. És ez még hagyján, de nagyon nem értik, és még a legrosszabb pillanatban meg is támadták, hogy ő az orvosok véleményével szembenállva nem hagyta kivetetni magából Jankát, vagy hogy nem volt elég körültekintő, hogy megtudja, mi is ez a betegség. És hogy a lánya betegsége mögé bújik, csak ezen tud szenvedni, és persze emiatt aztán érzékeny, és sérthetelten is egyben. Az egy dolog, hogy ez mind nem igaz. Én is ugyanazokat a hozzászólásokat olvastam, ugyanazokat a mondatokat, szavakat, és mégis teljesen más lett a képem Eniről. De még ráadásul olyan helyzetben érkezett ez a vád, amikor Eninek semmi ereje nem volt nyelni egyet és továbblépni. Ismerem ezt az érzést, és nagyon együttéreztem vele. Én is remegtem fél évig Benéért, hogy mi lesz a fülével, mi lesz a beszédével, a mozgásával, fejlődésével. És bár az egészen más szinten tartott bennem feszültséget, mégis kaptam rosszkor rossz mondatot, és az akor olyan volt, mint kés a szívemben. De még jól megforgatva. Így hát mentem Enihez, hogy ne csak virtuálisan öleljem meg, és olyan jól esett a találkozás. Szenvtelenül még én töltődtem fel a társaságukban. Élveztem az otthonuk melegét, Janka és Benedek visítását, és örültem a társalgásnak, ami ennél a bejegyzésnél sokkal hétközanpibb szinten folyt. Mégis ezt a bejegyzést hozta ki belőlem, hogy innen is biztosítsam Enit, hogy szeretjük őt, és nagyon izgulunk és imádkozunk értük. Főleg május 11-én, és bármikor, amikor arra szükség van.

hétfő, április 27, 2009

Alakulunk...

Egy barátommal nemrég egy új, és számomra kihívásokkal teli dologba vágtuk a fejszénket. Rébuszok rébuszok hátán, tudom, leszek ennél én még sokkal konkrétabb is, csak egyelőre nincs mivel konkrétkodnom. Viszont élvezem, amit csinálok, és élvezem, ahogyan létrejön, és ami a legjobb, hogy szuper emberek vesznek még benne részt!

péntek, április 17, 2009

Az egyik gyönygyszem

Bene mai csúcsmondata:

"én már elég magas vagyok, tudok kólát inni!" (Amúgy múlt héten ivott először kólát, mármint nyelte is le, és mondta rá, hogy finom, ez neki ízlik. Igaz, már a szénsav nagy része távozott belőle, de eddig nem is érdekelte a dolog, mert az csíp! de most már nagyfiú! :))

Egyébként hihetetlen önmeggyőző technikája van, csakazértsem jut eszembe, hogyan hívja ezt a pszichológia, pedig van rá szuper kifejezés: Hétvégén Kiskunmajsán strandoltunk, de ő a füle miatt nem mehet víz alá, még füldugóval sem. Szóval apja ment csúszdázni a nagy kanyargóson, amire ő sem koránál fogva, sem a füle miatt sem mehetett. Erre Benedek: "Én nem szeretem azt a csúszdát, mert víz megy a fülemben, és nagyon magasan van." A drága inkább meggyőzi magát, hogy nem is jó az neki. Egyébként most, hogy betettem a fülébe a füldugót, és aztán normál hangon beszéltem hozzá, és nem hallotta, láttam rajta azt az arckifejezést, amit én régebben, amikor még nem tudtuk, hogy baj van a fülével, annak tudtam be, hogy túl bonyolultan mondtam valamit, nem érti. Á dehogy. NEM HALLOTTA. Na, de az önmeggyőzés. Most már szép idő van, tegnap ehetett fagyit: "Szeretem a tavaszt. Vártam a tavaszt, és meleg lett, és most már szeretem a fagyit!" Meg tudom ilyenkor zabálni.

szerda, április 15, 2009

Gyerekszáj és gyerekkéz

Benedek annyi aranyos mondatot mond, hogy mindet össze kéne gyűjteni egy kötetben. Persze, amikor elmondja nincs ott papír-ceruza, de győző tanácsára most már felmondom a telefonomra őket... :)

Húsvétkor Kiskunmajsán voltunk (képes beszámolóhoz még várom a képeket a család fényképezőgéppel rendelkező tagjaitól L), és vasárnap elmentünk Benével hármasban Ópusztaszerre. Nézelődtünk, kipróbáltunk sok mindent, beszélgettünk. Egyik alkalommal Bene közölte valamire: "Én nagyon sokat tudok erről beszélni!" Volt ott egy fából ácsolt kézzel hajtott körhinta. Bene persze beszállt, majd 10-et mutatva a kezével közölte apjával: "sokat megyek, apa, jó?"

Bene nem féltékeny, áááá, kicsit sem! Nagyon sokszor említi meg, hogy valamit eltesz, mert Villő elveszi, vagy ha Villő szóba kerül, közli, hogy Villő mindig elveszi a játékait. Nem mintha Bene nem venne ki bármit és mindent Villő kezéből. Egyelőre biztatjuk, hogy még egy kis idő, és majd remekül fognak együtt játszani, és Villő is elég nagy lesz, és már nem veszi el, meg nem rontja el, hanem inkább közösen fognak játszani.

És Bene elkezdett rajzolni. Kb. 1 hete fogta magát, és nekiült rajzolni. Autót, vonatot, teherautót, repülőt, most már embert is próbál. Aprólékos, és nagyon pontos. Türelmesen próbálkozik, ha kell, segítséget kér, de már felismerhető, miket rajzol. És kérte, hogy mutassuk meg neki a betűket is, egyelőre az A betűt rajzolja is. Hihetetlen, hogy eddig csak firkált, de azt is inkább csak társaságban, másokat utánozva, most meg gyártja a rajzokat, amiket aztán félbe hajt, mert azok könyvek. J

Villő meg kitalálta, hogy ő kanállal akar enni. Ha elé rakok bármit, amit eddig kézzel megevett, mutat a fiókra, és kér egy kanalat. Ugyan még nem midnig (szinte soha) jár sikerrel, de lelkesen próbálkozik. (Alatta meg nő a morzsakupac.)

szerda, április 08, 2009

Életkép(telen)

Ma olyan jelenetnek lehettünk tanúi, amit igazán minden porcikámmal lefényképeztem volna, ha ugye lett volna mivel... Bene ugyanis vacsoránál fogta magát, és odaült Villő mellé (amúgy az asztal 2 ellentétes végén ülnek), és közölte, hogy megeteti Villőt. És mi több, meg is tette. Villő pedig észlelte ennek a jelenetnek a különlegességét, és nagyon meghatottan vigyorgott. Nagyon jó volt őket nézni.

Ha már itt tartunk, megpróbálok képeket varázsolni legalább a telefonommal a távirányító tartóról, mert bizony, elkészült. Sőt, gyártom a kis hímes tojásokat is, és azok is megérnek egy kattintást, mielőtt a locsolók elviszik őket. :) Sajnos Bene kockásfülü nyulas köténye nem lesz kész húsvétra, de azért haladok.

És ha minden igaz, a következő (vagy azutáni) bejegyzésem már arról fog szólni, hogy milyen nagy munkában vagyok mostanában. Titokzatoskodok még egy kicsit, mert úgy lesz az igazi, ha már meg is tudom mutatni!

szombat, április 04, 2009

Ez jó

47 words

Speedtest

Mit ne mondja, nem lepődtem meg ezen az eredményen! Viszonylag gyors, és bizony, sok az a 6 hiba!!! Pedig közben is pirossal mutatta, tehát visszamehettem volna javítani. :) Csak az nem én lennék.

csütörtök, április 02, 2009

Soproni beszámoló

Jozsó jóvoltából végre képes beszámolót is írhatok a soproni hétvégénkről. (Igaz, eddig semmilyet se írtam. :))

Szóval az úgy volt, hogy kaptunk néhány kedveszményes üdülésre jogosító kupont az egyik soproni szállodából, és gondoltunk egyet, és megszerveztük, és elmentünk. A szervezés nagy része abból állt, hogy társaságot kerestünk magunknak. Találtunk is! Hívtuk Nórit és Jozsót, Bene keresztszüleit, és a Vályi családot. Így a gyerekeknek is volt társasága, és nekünk is. Nagyon jól összejött a dolog, nem függtünk egymástól, de amikor úgy alakult, akkor közösen kirándultunk, ettünk, játszottunk, viszont egymástól függetlenül tudtunk pihenni, és a fiúk még wellnesseltek is. Ebből most mi, anyukák kimaradtunk, de csak azért, mert én személy szerint nem is nagyon vágytam a jakuzziba. Tulajdonképpen nekem az össz wellness igényem annyi lett volna, hogy néhány órát egyedül lehessek csak úgy. :) hihetetlen igénytelen lesz az ember így 2 gyerek után, nem?

De hát ugye fényképes beszámolót igértem:

Első nap reggeli után a szálló parkjában kezdtük meg tevékenységünket. Kis mászókázás-libikókázás után nekiindultunk a Sörház-dombi kilátónak. Amint a képeken is látszik, a soproni klímát nem viselte meg a kezdődő tavasz, sok helyen volt még hó. És bizony, az időjárást az sem nagyon hatotta meg, hogy már március 21-ét írunk, és Benedek igenis hátizsákkal felszerelve érkezett, rajta ugyan nem múlott a meleg szállítása. Lehet, hogy az volt a baj, hogy senki nem pakolta be neki?

A kilátót nagyon élvezte mindenki. Benedek meglepően sokat gyalogolt saját lábán, és néha Villő is lekéredzkedett a nyakunkból. Bár szívesen letért volna többször is az útról. A kilátóban persze a kicsiknek nem a pazar kilátás a lényeg, hanem a lépcsők! Délután pihentünk, a fiúk fürödtek, majd este felköszöntöttük a névnaposokat. (Benét és Bencét) Bene mostanában tud zavarban lenni, ahogyan az a képen is látszik. Villőt pedig muszáj volt megörökíteni, ahogy magába tömte a csokit! Másnap lassan elhagytuk a szállodát, és Nagycenk felé vettük az irányt. Megnéztük a kastély kiállítását, illetve őszíntébb lenne azt mondani, hogy átrohantunk rengeteg termen, és némi benyomást próbáltunk szerezni arról, hogy mik vannak a vitrinek mögött, de túl közel nem jutottunk hozzájuk. talán Nóri és Jozsó tudnának mesélni, hogy mik voltak kiállítva. Majd átmentünk a vonatokhoz. Bár a kisvasút még nem járt, de szerencsére volt kiállítva néhány régi gőzös. Bene bele is élte magát a masiniszta szerepébe. Már csak egy ebéd kellett mindenkinek, majd hazaszáguldottunk. Elég rövid, de pihentető és tartalmas hétvége volt. Benedek hazafele ugyan aludt 1 órát, de előtte és utána azon sírt, hogy ő nem akar hazamenni, és menjünk vissza a szállodába. Még jó, hogy be tudtuk neki igérni, hogy húsvétkor Kiskunmajsára megyünk nagyiékkal és Gyuriékkal, különben nem tudom, mi lett volna. Így sem tudom, mi lesz húsvét után, mert havonta nem tudunk elutazni valahova a gyerekek kedvéért sem. :(

Ámulok és bámulok

Mostanában tényleg csak ámulok Villőn. Mint minden rendes második gyermek, ő sem kapja meg azt a fajta figyelmet, amivel az ember első csemetéjét kiséri: "Na, mikor áll fel, a szomszéd Psitikéje már ekkor... Mi lesz az első szava? Mi lesz az első mondata?" nem tesztelgetem, hogy ezt vagy azt tudja-e már. Ő az, aki időről időre bemutatja nekünk, hogy hol tart. Lehet, hogy azért az is benne van, hogy bennem fel sem merül, hogy kéne már valamit csinálnia, jóval előtte eléri ő azt a lépcsőt. De azért azt hiszem, összességében mégis igaz, hogy nem is méregetem, nem hasonlítgatom, hanem élvezem. Akárhogyan szerettem volna ezt megtenni Benénél, ilyen lazán, magától nem jött ez.

És hogy miért írom ezt? Mert tegnap nagyon meglepő dolgot csinált Villő. (Tulajdonképpen az utolsó 1-2 hónapban minden nap meglep minket valami tudománnyal, okossággal). Az udvaron voltunk, kiszúrta kis virágos-ágyást. Odament, és megpróbálta letépni a krúkuszokat, de rászóltam, és inkább én mutogattam neki a virágokat. Az elterelés sikerült, később el is ment onnan. 1 óra múlva jött haza Győző, és mondtam Villőnek: "Mutasd meg apának, hol vannak a virágok!" Nem gondoltam komolyan. Villő viszont igen. Határozottan odament a virágágyáshoz, és egyenként végigmutogatta az összes virágot. Hihetetlen volt. Ezek után ma mamának csak úgy, félvállról mondtam, amikor dicsekedett, hogy hívta Villőt kezet mosni, és ő elindult egyenesen a fürdőszoba felé: "Tudom, persze, megérti..."

Hát hogyan lenne ez természetes? Nem az. Ő is, mint minden cseperedő gyermek egy csoda, akire oda kell és érdemes figyelni! És most olyan időszakkal ajándékoz meg minket, amikor minden napja tartogat valami újat.

Egyébként is nagyon élvezi, hogy végre jó az idő, és sokat vagyunk az udvaron. Kis segítséggel felmászik a csúszdára, csak lecsúszni nem akar egyedül. (felmászni meg nem kéne még neki, mert elég veszélyes, de tegnap, amíg én 3 mondatot mondtam a többieknek, már a csúszda tetejéről kurjongatott) Ráül néha a kis autójára, és megy vele. Próbál labdázni, mondja is, hogy "ba", fogja a homokozó lapátot, és "ás" vele, vagy éppen a szájába kanalazza a homokot, vagy csak bolyong az udvaron. És egyáltalán, keresi mások társaságát.