péntek, május 15, 2009

Megkésett képek

Itt az ideje, hogy megmutassam a húsvéti képeinket. Néhány közülük nagyon jól sikerült. Néhány pedig nagyon kedves a szívemnek. :)

A gyerekek persze élvezték a szabadságot, a társaságot, és a jó levegőt. Jó időnk volt, és rengeteg programunk. Villő napközben még aludni sem volt hajlandó betérni a házba. :)

A nagy társaságnak köszönhetően egyik nap Villőt ott is tudtuk hagyni a többiekre, és csak Benussal mentünk el Ópusztaszerre. Villő amúg ysem szeret nagyon autózni, és a parkban sem szerette volna, hogy nem mindig arra megyünk, amerre ő szeretné. Bene persze nagyon élvezte a nagy skanzent, mindent meg szeretett volna nézni, és még minket is lefényképezett.

(Ne kérdezzétek, hogy miért, de az utolsó képet csak így volt hajlandó feltölteni a blogspot. Pedig nagyon jó kis kompozíció lenne...)

A húsvéti ajándékok (most ugyan egyeztettünk, de így is elég sok csokit tojt a nyuszi) mindig a fűben találhatók. Döbbenetes volt látni a 2 gyerek közötti különbséget az ajándékok begyűjtésében is. Bene fogta a kis kosarat, és szépen mindent összeszedett, begyűjtött, majd utána leült, és leltározott. Villő megállt az első csokitojásnál, kibontotta, és felfalta. Majd az összegyűjtött csokik mindegyikével ezt tette volna, ha hagyjuk. :)

Ilyenkor engem 3 napig elfog a nosztalgia, és eszembe jut, hogy óvodás korom óta minden nyarunkat kempingezéssel töltöttük. Ezekből az évekből csak a kempingezés varázsa, és élménye maradt meg, holott eleinte csak sátorral mentünk, majd sátras utánfutóval, végül mamáék beruháztak egy 4 személyes kis lakókocsira is. Akkor olyan természetes volt, hogy el kellett vinni az edényeket mosogatni, hogy lavórban, vagy a közös mosdóban zuhanyoztunk, hogy éjszaka is ki kellett menni vécére, és ehhez felébreszteni valakit, hogy ha rossz idő volt, kis helyre kellett bezsúfolódnunk, és úgy elfoglalni magunkat. De közben világot és országot láttunk, ismerkedtünk, utaztunk, és ezt nagyon élveztük. Az utazás szeretete megmaradt. Gimnáziumban még a vándortábort, és a vadkempingezést is megszerettem. Győzővel is elmentünk egyszer kempingezni Orfűre, és nagyon jó élmény maradt. DE amióta így vagy úgy lehetőségünk nyílt szállodába is menni, HÁT... Be kell valljam, hogy a komfort, a kiszolgálás, az bizony nagyon-nagyon jól esik. Mondom, ilyenkor 3 napra elfog a nosztalgia. Számolgatom, megérné-e egyszer venni egy nagy lakóautót, vag ylakókocsit, hiszen ezek már olyan komfortosak. Ha kell, lehet bennük zuhanyozni, wc-re menni, főzni is persze, de azt nem szeretnék. Bőven elég a reggeli tea-kávé elkészítése, köszönöm, másra nekem nincsen igényem. Számolgatom, és belátom. Ez méregdrága mulatság, ezt a járgányt meg kell venni, fenn kell tartani, közben tárolni. A szállás persze évközben sokkal olcsóbb, de vajon a szokásos évi öszesen 2 hétnél többet utaznánk? Nem hiszem, sajnos. A kempingezés egy életforma. Ki szeretném próbálni majd a gyerekekkel is. Akár sátorral is. Meg szeretném nekik is mutatni, és szeretném, ha ők is élveznék. Évről évre el fog fogni a nosztalgia, hogy milyen jó is ez, és évről évre meg fogom magam "Győzni", hogy jó nekünk a faház, az apartman, és még jobb, ha néha szállodában is nyaralhatunk.

Kiskunmajsán, látva a Kemping Klub rendezvényeit, mindig megállapítom azt is, hogy az embereknek elemi szükségük, hogy tartozzanak valahova, hogy közösségük legyen. Évről évre találkoznak, élményeket osztanak meg, közös vetélkedők, vacsorák, programok szerveződnek, és bárkit azonnal befogadnak. Így tették ezt velem is, amikor egy vetélkedő egyik játékát próbáltam én is este abszolválni. Pillanatok alatt drukkolók és tanácsosok köre alakult körém. Legnagyobb örömömre. :)

Hát ez nagyon hosszú bejegyzés lett, de legalább megszületett. :)

Nincsenek megjegyzések: