hétfő, augusztus 10, 2009

Olen lomalla

Igen, szabadságon vagyok, és nagyon élvezem. Bár nem ez a csodás kilátás fogad minden reggel, bár nem utaztunk el (bár terveztük), és bár most is egyedül ülök itthon a hűvös de párás lakásban, attól még élvezem.

Tegye a szívére a kezét minden anya, aki főállásban otthon van a gyerekekkel évek óta, ráadásul épp a nyári oviszünet utolsó heteit rúgja. Nem élvezne pár nap nyugalmat gyermekek nélkül? Lehet álszerénykedni, érezhetnék lelkifurdalást, hogy nem aggódok a gyermekeimért, és nem tartom őket a szoknyám mellett, de egyrészt nadrág van rajtam, másrészt meg hazudnék.

1 hónapja, teljesen spontán jött az ötlet, hogy mi lenne, ha elboltolnánk a gyerekeinket. Éppen nyaralási helyszínt kerestünk az Őrségben, majd megállapítottuk, hogy ez az a hely, ahova nem egy 1,5 és 4 évessel kellene menni, ha látni is szeretnénk valamit, és nagyokat kirándulni támadna kedvünk. Rövid tanácskozás után megszületett az öltet: Bene megy a nagyapjához, már úgyis többször, saját kérésére ott aludt nála, most is csak ez lesz, igaz 5 éjszaka. Villő meg nagymamájához megy, ő ugyan csak Bene műtétekor volt nélkülünk, de talán menni fog neki ez is. Ő a gyengébb láncszem a történetben, ő mostanában nehezen válik meg tőlem... De ősztől amúgy is be kéne szoktatni a bölcsibe, és a nagyit meg szereti, nem lesz gond.

A dolgot lezsíroztuk, a szállást lefoglaltam. Minden rendben. Még jól is jött volna ki, mert ezután Nagybörzsönybe utaznánk közvetlenül, és így Győzőnek is 2 hét szabadsága lenne egyben, egy kis privát pihenés-feltöltődés, majd jöhet a lelki táplálék. Ki sem találhatnánk jobbat. Azért nem egészen így alakult. Győző nem kapott szabadságot, minden nap be kell mennie, nem hagyhatja ott a munkát. Mégsem estem kétségbe. Megbeszéltük, hogy gyerekek attól még mennek, maximum itt vagyunk a közelben, ha gond van, de miért is lenne??? Nekem attól még jár a szabi, és még titkon örülhetek is a csendnek, nyugalomnak, és a nap végén majd alig fogom várni, hogy találkozzak Győzővel. Nem kell majd hazaszaladnunk, nem kell alkalmi bébiszitterünket hazafuvaroznom a mozi után, nem kell éjjel arébbgurulni a keskeny ágyon (hogy lehettünk olyan hülyék, hogy 140-es matracot elegendőnek gondoltunk???), amikor megjelenik elsőszülöttünk, vagy kiordítja magát a kiságyból a másodszülött. Élvezhetem a magányt, és közben tengernyi időmben fodrászt, kertészkedést, találkozókat, és belvárosi sétákat ejthetek meg. Az sem baj, hogy nincsen strandidő, de az biztos, hogy egy fél napot a Kopaszi gáton fogok tölteni olvasgatva, heverészve, pihenve.

Viszont nem fogok ablakot pucolni. Legalább továbbra sem látnak be a kiváncsi szomszédok. Nem fogok kamrát pakolni. Nem fogok könyveket porolni, sem vasalni, sem semmilyen hasznos és szükséges tevékenységet folytatni. Majd. Ha eddig megvárt, ezután is várni fog még. Ez az 5 nap (már csak 4,5) nem erre van. És nem fogom elrontani. Egyszer már megtettük, még Villő születése előtt kaptunk anyuéktól egy hosszú hétvégét. Mi meg elrontottuk azzal, hogy ugyan nagyon praktikusan megejtettük a karácsonyi bevásárlást, de nem mentünk el moziba, sem étterembe, sem sehova. Pihentünk, és az kellett is, de mégis... Mostanra sokkal tudatosabb lettem, és egyszerűen szabadságra megyek. Ki tudja, mikor legközelebb.

Igen, persze szuper lett volna elutazni, és ha még több pénzünk lenne, akkor még ezer helyet meg tudnék nevezni, ahova mennénk. Akár gyerekkel, akár nélküle. Mert látni szeretnék, kirándulni, felfedezni, feltöltődni élményekkel. De ha most ezt így kaptam, akkor ez így lesz tökéletes. A leendő nyaralós-utazós helyszínek pedig szépen gyűlnek ebben a kis irattartóban. :)

Nincsenek megjegyzések: