szerda, november 25, 2009

Ki érti ezt?

Én nem értem a gyerekeimet. Ki érti a sajátjait, nem tudom. Hogy lehet, hogy mindkettőnek úgy vannak felső légúti szövődményei, hogy észre sem vesszük. Ok-ok, Benét már kiszúrjuk, ha rosszul hall, ha bedugul a füle ismét a savótól, stb. Sínen vagyunk, azt hisszük, és sikerült továbblépni, egy gasztro kivizsgálás felé (majd februárban), hogy kiderítsék, nem reflux, vagy allergia okozza-e az állandó hurutot. Amikor ezt említettem a sebész-fülész dokinak, csak annyit mondott: "igen létezik ilyen összefüggés." Na de könyörgöm, nem lehetett volna erre már valakinek felhívni a figyelmünket? Miért kell szakorvosról szakorvosra járnunk, mert mindegyik mond 1-1 infót, de teljes képet alig? (vagy az meg nem műt, és praktikusan ezért utána nem is kontrollál)

Na, hétfőn lementünk, Bene műtétje előtti kontroll. Vittem Villőt is, másfél hónapja volt utoljára fülészeten, és azóta is taknyos szinte állandóan, a bölcsiben is nyaggattak már. Erre kiderül, hogy arcüreggyulladása van!!! Hogy a túróba nem fáj, nem lázas???

Én nem értem a gyerekeimet.

csütörtök, november 19, 2009

aranyköpések és készülődés

Az én gyermekeim csacsognak ám. Kár, hogy nem tisztán, de ez most részletkérdés. Villő kiejtése meglepően hasonlít Benéére, naívan azt remélem, csak azért, mert ebben is a bátyját utánozza. :)

Szóval csacsognak, és Villő tanul. Pl. azt, hogy "csúnya vagy!" Ezt nagyon érthetően, és sajnos adekvátan használja. A tegnapi napon viszont még viccesen is: A bátyja megpróbálta kitúrni Villőt az apjuk öléből. Villő közölte: "csúnya vagy!", majd megölelte és kijelentette: "Szeretem!" Hát én meg őket szeretem!

Benusék az oviban valami karácsonyi meglepetésre készülnek. Amit nem szabad nekünk elmondani. Kedden is ezzel fogadott, hogy nem mondhatja el, hogy mit tanultak, mert meglepetés. Mondtam jó. Nem faggattam. Erre elkezdte mesélni, hogy csak azt mondhatja el, ami nem meglepetés. És az mi? mit csináltatok? Aztán elárulta, amit nem kéne: "csinálunk egy dobot ajándékba!" Igen, ez lesz a meglepetés, egy dob? - kérdeztem. "Nem, ezt nem azért mondtam el, hogy visszamondd! Csak vicceltem!" Próbált ő visszakozni. :)

Én közben készülök. Készülök lelkileg, mert megyek vissza dolgozni. Voltam már bent a munkahelyemen, beszélünk a részletekről, és kezdem elővenni a könyveket, beleásni magam a történelem világába. Mert 5 év, az sok idő, a tudás, főleg a részletek terén megkopik. Készülnék a karácsonyra is. De nagyon lassan haladok. Sok tervet le kellett egyszerűsítenem, mert nincs minden ajándékra több napom, csak pár órám. És talán ez az utolsó évem, hogy minden ajándékot kézzel készíthetek. Megtanultam horgolni, remek kis apróságok készültek belőle, majd meg is mutatom. Készült Benének sapka-sál, ez ugyan kötve, de olyan jó lett, hogy Bence barátja is kért egyet.

Az első sapka kicsit kicsi lett, azt megkapta Villő. :) Kár, hogy nem tudok egy normális képet sem csinálni róluk. :(

Hímezgetek is, az sem maradhat el. Csak éppen az itthon töltött órák nagy része mégis munkával megy el. Aminek ugye örüljünk, mert legalább van, de akkor is, mikor lehetek még egyszer ennyire szabad? Vagy már a szabadság ezen foka, hogy itthon dolgozok, és közben még ezt-azt elintézek az a szint, aminél jobb soha nem lehet? Meglehet. Azért élek a gyanúperrel, hogy egy kis tudatosság sem ártanak.

hétfő, november 02, 2009

Romantikus őszi szünet

Győző nyáron elég kevés szabit tudott kivenni, gondoltuk, most ősszel bepótoljuk az elmaradt nyaralást és együttlétet. A gyerekek is nagyon élvezték, hogy az apjuk nem megy dolgozni, és itthon is sikerült a kamrát rendbe tenni.

A hét fénypontja azonban az volt, amikor elutaztunk 2 napra Pakodra. Ez egy kis Zalai falu, a szállásunk a falun kívüli régi majorban volt, amolyan paraszti romantikával megáldott apartmanban. (Azért a vályogházak iránti viszolygásomat le kellett győznöm...) A szállásadóink nagyon kedvesek voltak, a gyerekek élvezték, hogy reggeli után ki lehet szaladni a határtalan kertbe, sőt, egy kis erdő is tartozott a majorhoz, és Bogyó kutya lelkesen kalauzolt minket.

Napközben persze nem ott lebzseltünk, hanem kirándulni indultunk. A Sümegi várat céloztuk meg, és nem is tévedtünk vele, Bene nagyon jól érezte magát, élvezte a sokféle fegyvert, és lelkesen lövöldözött ki az összes lőrésen.

De a várfoglalás nem tette ki az egész napunkat, így az én drága egyetlen férjem kitalálta, hogy menjünk el a Tapolcai tavasbarlangba. A gyerekek ezt is nagyon élvezték, bár elég hamar körbecsónakáztuk azt a 180 métert. :) Én már Tapolca látványától is elérzékenyültem, gyermekkoromban ugyanis Szent-György hegyi nyaralásaink alkalmával ez volt a bevásárló-hely, meg is lepődtem, hogy a szocreál ábc-k mellett vannak nagyon is szép házai a városnak. De itt nem fejeződött be érzelmeim előcsalogatása, mert a naplementét már a Hegyen kellett megnézni. Éppenhogy odaértünk a kilátóhelyre, majd a legendás Oroszlános kútból is ittunk. Gondoltam, tegyünk még egy kört a hegyen, és az erdő rész felé hajtva 2 kis őzike állta utunkat. Persze a bazaltorgonákhoz már nem juthattunk fel, mert beesteledett, de azért elautóztunk Lajos bácsiék szőlőjéhez, ahol én minden nyaramból legalább 1 hetet töltöttem itt a családdal. Nos, bár útközben szinte egyik házat sem ismertem fel, mert nagyobb, újabb, takarosabb lett, ott, azon a szőlőn és telken mintha megállt volna az idő. A ház, a pince és minden ugyanúgy állt. Még egy kis fa is becsapott, lelkesen mondtam, hogy van is egy fénykép, amikor itt állok eme cseresznyefa alatt, de alaposabban szemügyre véve azt a fát, nos, hát se nem cseresznyefa nem volt, se nem olyan vén, hogy én azalatt 3 évesen pózolhattam volna. Az öreg cseresznyefa korhadt tuskója azért ott volt mellette.

Az egészben az volt a legjobb, hogy az én drága férjem is láthatta, és beláthatta, hogy az imádott Balatonomat én miért ebből a szemszögből szeretném folyton nézni, a déli part helyett. Hihetetlen kilátás nyílik innen Badacsonyra, Szigligetre és a Keszthelyi-öbölre. Ezt naphosszat el lehet nézegetni, és megjegyzem, nézegettem is vágyakozva gyermekkoromban, hiszen addig nem mehettünk a strandra, míg a szőlőben az aznapi munkát a férfiak el nem végezték. És ez délután előtt bizony nem történt meg.

Hazaautóztunk a szállásunkra, másnap összepakoltunk, és Győző nagymamája felé vettük az irányt. Közben bementünk Zalaszentgrótra, ahol apu unokatestvéréék laknak. 12 éve nem voltunk arrafele, és nagymamám temetésén találkoztunk utoljára velük. Most is csak az emlékeim és egy cím volt segítségemre, de könnyen odataláltunk, és ők meg ott álltak a kapuban, mint annak idején,a mikor halottak napján mentünk hozzájuk. Persze nem ismertek meg, viszont nagyon megörültek nekünk, nem hagyhattuk ki, hogy be ne menjünk egy kicsit, és ne hozzunk el 20 kiló krumplit és egy levágott házinyulat. Ilyen a vidéki vendégszeretet. Innen már tényleg Kőröshegyre majd hazafele vezetett az út.

Miközben az autó rótta a kilométereket én elrévedtem, és gondolkoztam. Ezek a helyszínek, főleg Szentgrót a fejemben nem okozott komoly kötődést. Persze, Szent-György-hegy igen, de ott is utoljára 16 évesen jártam, előtte pedig inkább csak gyerekkoromban. Mégis, az emberbe beleivódnak emlékek, benyomások, és amikor hosszú évek után szembetalálja magát ezekkel, akkor azok jó érzéssel töltik el. Igenis jó érzés megtalálni a gyökereinket, kötődni egy-egy tájhoz, helyszínhez. És nagyon nagy ajándék ezeket újra felfedezni.