péntek, január 22, 2010

Dolgozó anya szösszenete


Eljött a várva várt nap. (Na jó, epedve nem vártam. Mondhatni vegyes érzéseim, félelemmel keveredett várakozás, és némi szorongás előzte meg a hétfői napot.) De tény, ami tény, eljött, és én reggel 10-re bementem, hogy egy utolsó egyeztetés utána munkába álljak. Így aztán az 5. órában már szerencsém is volt megismerkedni az első osztállyal, majd másnap még néhánnyal. Sőt, másnap délután, és szerdán már a véget nem érő féléves osztályozó értekezletek elfeledett ízét is megérezhettem. "Jaj, de az a gyerek olyan cuki, nem lehetne neki 5-öst adni szorgalomra, nálam annyit dolgozik!" "Ne viccelj, egész órán nem csinál semmit, alszik..." És persze egyéb, a tanári titoktartás alá tartozó mondatok sora hangzik ilyenkor el. Úgy, hogy egy fia gyereket sem ismertem még ekkor, természetesen teljesen kívülállóként ültem ott, és bevallom, unatkoztam. Na, de nem az órákon. Az első órák ugye, ismerkedéssel mentek el, már én is untam a magamról elmondott néhány mondatot, és a "szigorú, ámde következetes" követelményeimet. Első nap délután lehuppanva a székemre az asztalomhoz a tanáriban összeszorult a gyomrom, és komolyan feltettem a kérdést magamba: "Ez most komoly? És holnap is így lesz? Nem lehetne, hogy holnap inkább otthon maradok?" De nem, másnap is felkeltem, és bementem. Tegnap és ma már órákat is tartottam rendesen, bár egyelőre még egyeztetés címén ismétlünk, de már nem sokáig. Áldom egyik kollégám nevét, aki szuper, tankönyvi képekkel ellátott és kellően részletes ppt óravázlatokat gyártott le, és azokat szívesen tovább is adta. Nagy könnyebbség ez, egyrészt megment az állandó táblára való jegyzeteléstől, és a diákok is jobban élvezik, színesebbé teszi az órákat, de mindenekelőtt jelen esetben nem is 1, de legalább 2 óriási mankóval érnek fel számomra. Tény, ami tény, emlékeim, pontos évszámok, nevek és tények tekintetében megkoptak, és jó biztos lábakon állni, ha kamasz gyerekekkel áll szemben az ember.


Talán, de erről biztosat még nem mondhatok, ezek a gyerekek 1 fokkal értelmesebbek, jobban taníthatók, mint azok, akiket 5 éve (te jó ég!) érettségire készítettem fel. És szemlátomást jóval fiatalabbak is nálam! Ezek már igazán gyerekek a szememben! Hihetetlen!


Az én saját gyerekeim pedig gördülékenyen veszik az akadályt. Szegényeim fél 7-kor kelnek velünk együtt, és gyors öltözés után indulnunk is kell. Ha legkésőbb 7:30-kor Benét leadom az oviban (előtte Győzőt és Villőt kitesszük a bölcsinél), akkor 7:45-re ott vagyok a suliban, hála a jó közlekedésnek. De azért fáradtak a korán kelésnél, Villő ebédkor már lefekszik a földre, Bene is aludna még. Nemkevésbé én.


Az első hétből nem szabad következtetéseket levonni, én mégis reménykedek egyben. Ha az első hét a legfárasztóbb, és én mondjuk 100-as skálán 80 egységnyire vagyok fáradt, vagy inkább csak 70-re, akkor ez ugye még jobb lesz??? :)
Azért van még valami. Már az első napomon elkezdtem írni ezt a bejegyzést, a címig el is jutottam, de újabb nyugodt, és összeszedett 10 percem most, péntek este lett. :)

Nincsenek megjegyzések: