péntek, május 28, 2010

Tud egy alig 5 éves szimulálni?

Hát persze. Na, nem állítom, hogy csak kitalálta, hogy beteg, de hogy alaposan rájátszott, az biztos, majd kibökte: "Nem akarok oviba menni, mert már sokat voltam, és elegem van." Hát édes fiam, ezt megértem. De én ez csekély vigasz a főnökömnek. :)

Na de mindegy is. Nem ez a lényeg. Ránk vágyik. Törődésre, foglalkozásra. Nyilván. Már csak 2 hét, és úgyis vége az ovinak. Ez utóbbiban viszont még szerdán lesz egy kis műsor, ahol ő játssza a "szegénylegényt, aki szerencsét próbál". Tök jól tudja a szövegét. Olyan édesen mondja, visszahallani, ahogyan az óvónénik hangsúlyozzák nekik.


Bár még a képeit nem tudom mutatni, de anyák napjára kaptam egy gyönyörű, és nagyon profi fényképezőgépet. Olyan boldog voltam és vagyok tőle. Végre szép képeket készíthetek a csemetékről, és a munkáimról is. Van miről. Mármint csemete.

hétfő, május 10, 2010

Helyzet?

Megvagyunk. Már ha ez valakit rajtunk kívül is érdekel. :)

Villő jár rendesen bölcsibe, Bene is oviba, ma éppen megyünk aneszteziológiára, hogy ha igent mondanak, akkor már holnap megcsinálnák a gyomortükrözést neki, és talán végére érnénk ennek az egész rejtélyes savós középfül-gyulladás történetnek. Kár, hogy ezt magam sem hiszem, pedig erősen reménykedni kéne benne, nem? 

Én is megvagyok, már nem szerdára leszek hulla, csak péntekre. (Győző legnagyobb bánatára.) A tanítás részben kezdenek sikerélményeim is lenni, na nem azért, mert a gyerekek minden tudnak, és lelkesen visszaadnak, de amikor az év végi vizsga miatt elkezdtem őket erősebben fogni, és készültetni, azt megköszönték, és az értelmesebbje kezdi méltányolni erőfeszítéseimet, ami valljuk be, nagyon jó érzés. Hogy ez aztán hova fajul, nem tudom. Azért így is akad bőven olyan óra, ami értelmetlennek, hasztalannak és idegesítőnek bizonyul, mert nem figyelnek, nem tisztelnek, és azt hiszik, bármit megtehetnek velem. De talán felnőnek egyszer. 

A gyerekek egyre inkább összeszoktak, szeretik egymást, és sokszor tudnak nagyobb vita nélkül együtt játszani, amit nagyon jó nézni. Persze sokszor meg nagyot vitatkoznak, direkt cukkolják egymást, aztán persze ettől mindkettő ordításba fakad, de  már nem csak ez a jellemző.

Benus megtanult biciklizni. Mit megtanult, száguld. Tegnap már utcára is kimentek az apjával, és elkerekeztek nagyapához meg vissza. Így nyáron már az egész család tehet túrákat. 

Most ez nagyon hétköznapira sikeredett, de ennyi tellett. Életjel.