kedd, október 26, 2010

téli szettek

Benének nemrég készítettem egy horgolt sálat és sapkát pamut fonalból, de máris hűvösebbre fordult az idő, így csináltam neki egy melegebb variációt is. Bene nagyon érzékeny minden szúrós fonalra (mint az anyja, bár ő már valamit kinőtt ebből), és akármilyen puha gyapjút kiszúr, és közli, hogy az bizony szúr. Viszont a pamut nem melegít eléggé, a műszálasat meg szerettem volna mellőzni. Így egy bambusz-pamut keveréket választottam (Barka / gerlepár). Érdekes, hogy horgolva tömör, erős sapkát kaptam, ami majd jól véd a hideg szél ellen, de a fonal annyira puha, hogy szerettem volna, ha ezt érzi Bene is, így a sálat már inkább kötöttem. Hogy ne pöndörödjön annyira fel a sál széle, rövid pálcákkal körbehorgoltam. Így nem tekeredik annyira fel, és jobban melegít. 











Bene fotója rólam :)
A másik szettet magamnak készítettem. A barna sapka és nyakmelegítő még tavaly őszi munkám, az első horgolásaim között volt (talán pont a második), így rengeteg gyerekbetegséget visel magán. Nem terveztem, ráadásul a bolyhos fonalat nem is nagyon tudom visszafejteni, így olyan amilyen, de mégis szeretem. A nyakmelegítő sem tökéletes, de a Dóritól kapott gyöngyház gombbal az is teljesen rendben van. A maradék barna fonalból, valamint fehér és zöld társaiból idén készítettem egy újabb sapkát, ami már sokkal tudatosabb és precízebb munka. Viszont variálható a tavalyi szettel is. Vagy majd ajándék lesz belőle. :)


 
Na és a lányzó sem maradhat ki. Az ő idei sapka-sál kollekciója még nincs készen, egy mellényt viszont már kötöttem neki. nem semmi a kisasszony, mert csak azt veszi fel, amit ő választ, és végülis ezt a mellényt sem ő kérte. Egyszer azért már sikerült ráadnom. Csak hogy érzékeltessem a problémát. Ez az ízig-vérig nő nem nagyon (nagyon nem) hajlandó ruhát felvenni. Pedig van neki jópár gyönyörű darabja. Csajos, vidám, színes, fodros és egyszerű. Egyetlen darab van, amit felvesz. A nyári ruhákból legalább 2-3 darab volt. Ő bizony legszívesebben 2-3 pólót, és tréningnadrágot váltogatna. Vagy mindennap ugyanazt venné fel. Pedig én aztán születésétől fogva adtam rá a csajos darabokat. Úgy látszik hiába. De azért reméljük, hogy kinövi ezt. Mi legalábbis mindig nagyon-nagyon örülünk és dicsérjük, ha nőiesebben sikerül felöltöztetni. :)

szerda, október 20, 2010

Tulipán és Gianni-fast food

Az ősz nálunk az ünnepek évszaka. Kezdődik Bene szülinapja, aztán Győzőé, majd jön az enyém. Ez utóbbi az elmúlt években mindig kilógott a sorból, mivel az én drága uramnak mindig a szülinapom idején van szakmai konferenciája valamelyik távoli országban. Persze egyszer majd úgy fogunk ünnepelni, hogy elmegyek vele én is, de hát eddig ez sokféle okokból nem jött össze. Idén gondoltam jól megünneplem majd magam, és lejátszom Kalákáék "32 éves lettem én" verzióját - vagy annak az interpretációját. És már kezdtem ráhangolódni bús József Attilás módon, hogy bizony, öregszem. De az én drága uram meglepett. Ugyanis hazafelé úton Amszterdamban szálltak át, és olyan de olyan meglepit hozott, ami feledtette velem, hogy már nem is 2-a van. 

Aztán az ünnepek sora úgy folytatódott, hogy... Szóval vasárnapra színházat terveztünk, de végül az előadásra nem kaptunk jegyet. Sebaj, ha már beszerveztük a gyerekvigyázót, nehogy elszalasszuk a remek alkalmat, majd jól mozizunk egyet, gondoltuk, mikoris eszünkbe ötlött (juttatták), hogy az egy dolog, hogy mi tudjuk, hogy éppen elhagytuk október közepét, de hát az a mi házassági évfordulónk közeledtét is jelzi, nemdebár? Úgyhogy elhagytuk a mozi ötletét, és gondoltuk, valami különlegessel lepjük meg magunkat. Évek óta tervben van, hogy elmegyünk a híres Gianni éttermébe, mert az hű, meg haa. Most végre elmentünk. Na, meg is lepődtünk, hogy ide asztalt kellett volna foglalni. Kemény 55 percünk volt, hogy elfogyasszuk vacsoránkat, a pincér előre fel is hívta a figyelmünket, hogy ebbe 1 főétek fog csak beleférni. Mivel nem voltunk éhesek, nem is bántuk. És azt sem, hogy beugrottunk a fast foodra, ami egyáltalán nem volt junk. Hihetetlenül finom volt a lasagna és a libamájjal töltött raviolim is. Olyan hihetetlen ízharmónia, nem szimpla vacsorában, hanem kulináris élvezetben volt részünk. És a pincér nem ismerte az én evéstempómat, úgyhogy még egy kis desszert is belefért az időbe. (Belém már alig. :))
A gyors vacsit lassan lesétáltuk, és még az Alexandrában is tudtam egy kicsit lapozgatni. Mondjuk elég meglepő élmény vasárnap este 9 órakor egy könyvesboltban nézelődni, de legalább nyugalom volt, csend és béke. 
Egyszóval ünnepeltünk. És nagyon jó, amikor van mit!

kedd, október 19, 2010

Őszi szett

Benedek pénteken úszni jár az ovival, és kérték az óvó nénik, hogy már kora ősszel legyen rajtuk sapka, mert hiába szárítanak hajat, azért fő a biztonság. Ezért készítettem ezt a pamut sapka-sál szettet neki. Nem vastag, de azért mégsem fázik meg a feje. Azóta persze már jó hűvösek a reggelek, így a nem uszodai napokra is elkel a fejmelegítő.

Minta: saját kútfő (ha segítséget kérsz, írj mailt), fonal: barka/gilice

péntek, október 15, 2010

A tanári munka kihívásai

Ha 2-3 hete, vagy a múlt félévben írtam volna efféle bejegyzést (bár nem nagyon írtam volna, mert kit érdekelnének a munkahelyi nehézségeim), akkor olyasféle dolgokat taglaltam volna hosszasan, hogy mennyire nehéz a mai középiskolás korú generáció figyelmét lekötni, mennyire nehéz őket motiválni, hogy sokszor a fejem tetejére is állhatnék, akkor sem érdekelné őket az óra, hogy dolgozhatok bármilyen szuper módszerrel, alig-alig érek el eredményeket, hogy hol terrort kell alkalmazni, hogy rend és fegyelem legyen az órán, máskor érzelmi húrok megpendítésével érek el eredményt. Arról értekeztem volna, hogy mit ér a kompetencia-fejlesztés, ha nincs erős módszertani háttér, ha 14 éves korban kezdjük el, mert korábban az általános iskolában ezt nem tették meg, hogy a kompetencia mit sem ér hasznosítandó tudás nélkül. 


Ma viszont már más lenne (lesz) a mondandóm lényege. Az a probléma, amivel minap szembesültem az iskolában már túlnő a szakmai kihívásokon, és olyan kérdések, dilemmák elé állít, amihez nagyon-nagyon kevésnek érzem magam. Számomra az is új, hogy ez egy egyre inkább növekvő jelenség hazánk középiskoláiban, hogy nem egy egyedi esettel állunk szembe, és hogy ennek már komoly szakirodalma van. Bullying. Így hívják angolszászul. Basáskodás, lealázás, kicsinálás, hatalmaskodás magyarul. Amikor valakit módszeresen, rendszeresen, készakarva bántanak. Nem feltétlenül fizikailag, nem, annál sokkalta kifinomultabb és ártalmasabb, ha lelki terror alatt tartják a másikat. Az "áldozat" nem csinál semmit, hogy áldozat legyen, mégis, valamiben sérülékenyebb, szorongóbb, és kihívja maga ellen a bántásokat, melyek akár lavinaszerűen felnövekedhetnek, és komoly testi-lelki sérüléseket okozhatnak. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen helyzetet kell nekem osztályfőnökként megoldani. Hogy a munkám nem a szervezési-közösségépítési feladatokra fog kihegyeződni, hanem egy ilyen helyzetet kell leállítanom, majd (persze szakmai segítséget igénybe véve) a közösségben a szociális készségeket és empátiát kiépítenem. Elképesztő, döbbenetes, és embert próbáló feladat. És a statisztikák szerint az diákok 7%-át érinti ez a probléma. Vagyis, akár el is kerülhetett volna "bennünket" ez a probléma. Nem tette. Úgyhogy nesze nekem szakmai kihívás. ;-)