péntek, október 15, 2010

A tanári munka kihívásai

Ha 2-3 hete, vagy a múlt félévben írtam volna efféle bejegyzést (bár nem nagyon írtam volna, mert kit érdekelnének a munkahelyi nehézségeim), akkor olyasféle dolgokat taglaltam volna hosszasan, hogy mennyire nehéz a mai középiskolás korú generáció figyelmét lekötni, mennyire nehéz őket motiválni, hogy sokszor a fejem tetejére is állhatnék, akkor sem érdekelné őket az óra, hogy dolgozhatok bármilyen szuper módszerrel, alig-alig érek el eredményeket, hogy hol terrort kell alkalmazni, hogy rend és fegyelem legyen az órán, máskor érzelmi húrok megpendítésével érek el eredményt. Arról értekeztem volna, hogy mit ér a kompetencia-fejlesztés, ha nincs erős módszertani háttér, ha 14 éves korban kezdjük el, mert korábban az általános iskolában ezt nem tették meg, hogy a kompetencia mit sem ér hasznosítandó tudás nélkül. 


Ma viszont már más lenne (lesz) a mondandóm lényege. Az a probléma, amivel minap szembesültem az iskolában már túlnő a szakmai kihívásokon, és olyan kérdések, dilemmák elé állít, amihez nagyon-nagyon kevésnek érzem magam. Számomra az is új, hogy ez egy egyre inkább növekvő jelenség hazánk középiskoláiban, hogy nem egy egyedi esettel állunk szembe, és hogy ennek már komoly szakirodalma van. Bullying. Így hívják angolszászul. Basáskodás, lealázás, kicsinálás, hatalmaskodás magyarul. Amikor valakit módszeresen, rendszeresen, készakarva bántanak. Nem feltétlenül fizikailag, nem, annál sokkalta kifinomultabb és ártalmasabb, ha lelki terror alatt tartják a másikat. Az "áldozat" nem csinál semmit, hogy áldozat legyen, mégis, valamiben sérülékenyebb, szorongóbb, és kihívja maga ellen a bántásokat, melyek akár lavinaszerűen felnövekedhetnek, és komoly testi-lelki sérüléseket okozhatnak. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen helyzetet kell nekem osztályfőnökként megoldani. Hogy a munkám nem a szervezési-közösségépítési feladatokra fog kihegyeződni, hanem egy ilyen helyzetet kell leállítanom, majd (persze szakmai segítséget igénybe véve) a közösségben a szociális készségeket és empátiát kiépítenem. Elképesztő, döbbenetes, és embert próbáló feladat. És a statisztikák szerint az diákok 7%-át érinti ez a probléma. Vagyis, akár el is kerülhetett volna "bennünket" ez a probléma. Nem tette. Úgyhogy nesze nekem szakmai kihívás. ;-)

4 megjegyzés:

Kriszta írta...

Ez borzalmas!!! Nagyon féltem a gyerekeimet! Dávid soha nem verekedett, nehezére esik még saját magát is megvédenie. Épp azon gondolkozunk az apjával, hogy mindenképp beíratjuk valamilyen küzdősportra, ami nem csak a testét, de a lelkét is erősíti. Zétikét, meg azért féltem mert, bár nyugodt, néha már lassú is, de ha valaki nem úgy szól hozzá, már üt is, majd megsértődik.
Nagyon nehéz lehet Neked! Nem lennék a helyedben! Pártatlannak maradni lehet a legnehezebb, de szerintem nem is kell. Nem emlékszem rá, hogy 15-20évvel ezelőtt ilyesmi lett volna. Akkor még csak a "sima bunyó" volt, és a "kiközösítés".
jkriszta

thumby írta...

Hű tanárnő...
Komolyan ilyen szituációk lépnek fel az ön osztályában?
Amúgy velünk is volt hasonló, velem általánosban, Böbével, meg pont itt, csak akkor amikor még idejárt egy ex osztálytársunk.
Egyébként ez az "sp" néven futó kölök a ludas?

Mtunde írta...

Sziasztok!

Kriszta, azért szerencsére nem ez az általános, és jó hír, hogy a felszínen máris megszűnt a durvaság, amint felléptünk ellene, és szóltunk, hogy ez nem elfogadható.

Thumby, nem ez abszolút osztályon belüli probléma, de állítólag minden másik osztályban is van hasonló. És ahogyan írtad, nálatok is volt. :(

Böbe írta...

Jóestét Tanárnő,
Igen thumbynak igaza van, voltak elég súlyos esetek, szívesen beszélgetnék erről a Tanárnővel valamikor, tudnák mesélni sok sok dolgot ezzel kapcsolatban, és hátha tudok vele segíteni. :D