péntek, március 23, 2012

Last minute

Benedeknek januárban kiesett az első foga, aztán nem sokkal később a második is. Már szépen ki is nőtt az új, és egyelőre nyugalom van a szájában. Ez a kép nem sokkal a kiesés előtt készült, hogy megörökítsük a kis egérfogakat!
Ha már Benénél tartok: Nem csak fizikailag lépett az iskolaérett korba, de télen az oviban is lezajlottak a vizsgálatok, és megerősítették, amit amúgy is láttunk, hogy valóban nyugodtan mehet iskolába. Sőt, voltunk a beszédvizsgálóban is, mivel iskola előtt kellett visszamenni a szakvéleményért, és ott is megállapították, hogy már nem beszédfogyatékos (valószínűleg soha nem is volt az, hanem erősen /az nem kifejezés, mennyire/ pösze), de szeptembertől semmilyen kiegészítő foglalkozás, fejlesztés nem kell majd neki, és oda íratjuk be, ahova csak akarjuk.
Most abba nem mennék bele, hogy az "ahova csak akarjuk" nem egy egyszerű dolog. Van néhány iskola, amelyik felvételiztet, többnél óriási túljelentkezés van, és van a körzetes iskola, aztán slussz. Szerencsénkre apósom a mi körzetes sulinkban találtunk egy szuper tanítónénit, így nincs okunk aggodalomra, de hihetetlen szakadékot látni, főleg már felső tagozatban az elit intézmények és a többi között. Régen sem gondoltam, hogy mindegy, hova jár a gyerek, de ez mára sokkal inkább igaz, mint a mi időnkben. Sőt, merem állítani, hogy a mi időnkben sokkal inkább mindegy volt.

Bene kifejezetten jól boldogul a számokkal, akár 100-as számkörben, és érdekli is az összeadás-kivonás-szorzás. Kíváncsi vagyok, hogy ez később is így lesz? Vajon már ennyire korán tudni lehet, miben lesz ügyes egy gyerek? Vagy ez még csak az analitikus gondolkodás? Akárhogyan is, de Benedekkel már nagyon jókat lehet beszélgetni, ha éppen nem akar a számítógépbe mélyedni. Persze, jó dolgokat csinál ott is, értelmes játékok, stb, de bele tud veszni, mint ahogyan mindannyian. :)

Szereti nagyon a társasjátékokat, és már igazi, folytatásos meséket lehet neki olvasni. Rumini nagy kedvenc. Nem utolsó sorban én is élvezem!

Nincsenek megjegyzések: