hétfő, március 18, 2013

Sümeg

A síszünetben gondoltunk egyet, és elutaztunk Sümegre. Egyrészt, mert keveset jártunk még arra, másrészt viszont szeretjük a Balatonfelvidéket, és Zalát is, harmadrészt mert érdekesnek kínálkozott a program.
Az elhúzódó télnek köszönhetően hatalmas hó fogadott minket. Első nap lelkesen kimentünk szánkózni, de a metsző, hideg szél hamar visszazavart minket a szaunába. Volt lovagi torna, és sok-sok fürdés, na meg lassú, csúszós hazaút.




kedd, március 12, 2013

5

5 éves is elmúlt már. Bizony. Nagylány. És az utóbbi időben egyre több jele is mutatkozik ennek. Ha lassan, és óvatosan is, de csökkenni látszik a hisztik száma. Önállóságban eddig sem volt hiány. Egyre kifejezőbbek a rajzai. Érdekes látni egy fiúgyermek robotos-autós-űrhajós-fociskártyás rajzai után az újabbnál újabb család-portrékat. Kedvesek.
Továbbra is sok barátja van, és egyre több kapcsolatban sikerült felnőnie az egyenrangú szerepbe. Már nem tudják csak úgy rángatni, kiáll a saját véleménye és igényei mellett. Ha mégsem, bepótolja ezt itthon, velünk szemben. :) Elmélyülten játszik, máskor feladatokat old meg. Igényli a társaságunkat, leginkább este, amikor le kéne feküdni.
Volt neki bulija is. Itthon is felköszöntöttük, aztán pedig Andi néninél szerveztünk neki baráti bulit is.









ÚJ munkámnak (ami amúgy nem is olyan új) köszönhetően pedig végre megint házi készítésű tortával ünnepeltünk. Rögtön kettővel is. Nyamm.